Sajtóközlemények

 

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ), valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szervezésében gazdatüntetést tartottak a hazai termelők a záhonyi határátkelőhelyen. A gazdák – az európai társaikkal szolidaritást vállalva – amiatt tiltakoztak, hogy Brüsszel újabb egy évre meghosszabbította az Ukrajnának nyújtott kedvezményeket. A demonstráción elhangzottak szerint azonnali importtilalom bevezetésére van szükség; már nem csak a magyar, hanem az egész európai uniós mezőgazdaság sorsa forog kockán.

A múlt év szeptemberében tartott gazdatüntetés után újra a záhonyi határátkelőhely előtt gyűltek össze a magyar gazdálkodók. A MAGOSZ és a NAK szervezésében tartott demonstráción több mint ezer termelő vett részt. Az ország valamennyi vármegyéjéből érkeztek a növénytermesztők, állattenyésztők, méhészek, kertészek egyaránt, hogy erő- és munkagépekkel lezárják az utat az Ukrajnából Magyarországra vezető forgalom elől.

Jakab István, a MAGOSZ elnöke hangsúlyozta: Európa-szerte gazdák vonultak a fővárosaikba a saját kormányaik és az EU esztelen döntései ellen tiltakozni. A magyar gazdákat segíti
a magyar kormány, ma Brüsszel eddigi és tervezett intézkedései miatt vonultunk az uniós határra. Brüsszelben azon dolgoznak, hogy ellehetetlenítsék Európa agráriumát, és helyette az Ukrajnában befektető globális nagyvállalatoknak akarnak utat nyitni, de összefogva megvédjük a magyar gazdák érdekeit. Az uniós piacot ellenőrizetlen ukrán árukkal akarják elárasztani, miközben az uniós gazdákra szigorú előírások vonatkoznak. Az uniós gazdák ellehetetlenítésével is nekik nyitnának szabad utat. A tüntetésen résztvevők nem csak a magyar gazdák, hanem a magyar emberek érdekeit képviselik. Mi élni akarunk, nekünk ne koporsót küldjenek Brüsszelből – fogalmazott Jakab István.

Győrffy Balázs, a NAK elnöke a demonstráció kiemelt szónokaként hangsúlyozta: az olcsó ukrán termények és feldolgozott élelmiszerek tönkre tesznek bennünket, ellehetetlenítik
a munkánkat, veszélybe sodorják a megélhetésünket, elveszik a jövőnket. A búza és kukorica mellett szép számmal érkeznek a különféle húsáruk, a tojás és a méz is. – Szégyen, hogy
a híresen jó minőségű magyar méz tartályokban várja, hogy piacra kerüljön, mert a kétes minőségű, olcsón beáramló ukrán méz miatt nem tudják eladni a méhészek – emelte ki. Majd hozzátette: ne legyenek illúzióink, az EU által biztosított vámmentességgel nem a háború sújtotta ország gazdáit segítik. Brüsszel politikája csak a külföldi tőkéseket és kereskedőket gazdagítja.

Emlékeztetett arra, hogy a NAK és a MAGOSZ – más frontországok gazdaszervezetivel együtt – többször is felhívta a figyelmet arra, hogy az ukrán termékeknek vámmentességet biztosító uniós döntés romba dönti az EU mezőgazdaságát. A gazdák segélykiáltása azonban mindeddig süket fülekre talált Brüsszelben. Ugyanakkor míg kezdetben hazánk véleményét csak kevesen osztották a tagországok között, úgy tűnik, Európa kezd felébredni. Gazdatüntetésektől hangos Németország, elégedetlenek a francia, a spanyol, az olasz,

a lengyel, a belga, a holland, a román, a bolgár és a görög gazdák, de még a svájci termelők is utcára vonultak.

Az átgondolatlan, vagy sokkal inkább a nyugati érdekeket és a sötétzöld klímavédelmi aktivistákat kiszolgáló brüsszeli intézkedések miatt nemcsak a magyar, hanem az egész európai uniós agrár-élelmiszeripar jövője került veszélybe. Az EU-ba korlátozások nélkül beáramló, az EU normatíváinak nem megfelelő ukrán mezőgazdasági termékek kiszorítják
a szigorú élelmiszerbiztonsági, növény- és állategészségügyi feltételek mellett megtermelt uniós árut.

A magyar gazdák szolidaritást vállalnak a kormányaik ellen tüntető nyugati társaikkal, a hazai termelők azonban szerencsére jobb helyzetben vannak. A magyar kormány az első pillanatban felismerte a problémát, és a gazdák mellé állt: biztosította és továbbra is biztosítja az életben maradáshoz szükséges kedvezményeket, és Brüsszel akaratával szembe menve, nemzeti hatáskörben zárta le az ukrán termények előtt a határokat.

A problémát azonban nem a határainkon belül, hanem európai uniós szinten kell megoldani. Éppen ezért a felszólalók összefogásra buzdították az európai gazdákat, hogy együttes erővel kényszerítsék ki az Európai Bizottságtól a határok azonnali lezárását az ukrán mezőgazdasági áru előtt! A gazdatüntetés résztvevői emellett felszólították az uniós döntéshozókat, hogy tegyenek piacstabilizáló lépéseket, az ukrán terményekkel szemben pedig tartassák be az uniós termelésre vonatkozó növényvédelmi, növényegészségügyi előírásokat.

A búza nem a brüsszeli irodákban terem, hanem a magyar, a lengyel, a német,
a francia, a spanyol termőföldeken! Gazdák nélkül nincs jövő Európában!

 

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám