Sajtóközlemények

 

Bár a fogyasztói szokások már változóban vannak, a szilveszteri asztal sztárja várhatóan idén is a virsli lesz. A magyarok körében kedvelt húskészítményből az egész éves mennyiség közel negyede az év utolsó hónapjában kel el. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Húsiparosok Szövetsége (Hússzövetség) arra hívja fel a figyelmet, hogy a virsli választásakor is érdemes a magyar termékeket előnyben részesíteni.

A virsli egész évben elérhető a boltok polcain, az év végéhez közeledve jelentősen megnő ezen húskészítmény forgalma. Az év közben elfogyasztott mennyiség meg sem közelíti a szilveszteri mennyiséget. Hazánkban az éves virslieladás 34 ezer tonna körül van, az év utolsó hónapjában ennek 10-25 százaléka fogy el.  A húskészítménygyártók tapasztalatai szerint ugyanakkor változóban vannak a fogyasztói szokások, ma már nem elengedhetetlen a szilveszter éjszakai asztalról a virsli.

A vásárlókat idén is széles termékpaletta várja a boltokban, természetesen a hagyományos virslik teszik ki a kínálat jelentős részét, ugyanakkor kisebb mennyiségben különleges, chilis, sajtos változatok is kaphatók.

A frankfurti virsli a vörösáruk leghíresebb képviselője, állítólag már a 13. században is készítették. A húsból prádot készítettek, fűszerezték. A termék összetétele ma is ugyanez, csak a technológia változott. Ezen termék alapján készült a későbbiekben a bécsi virsli, ami az alapja a Magyarországon ismert virslinek.

Bár a kereskedők tapasztalatai szerint a vásárlók egyre inkább az olcsóbb termékeket részesítik előnyben – így csökken például a juhbeles virsli forgalma és nő a műbeles, a kollagénes, a hámozott virsli iránti kereslet –, az ünnepi időszakban azonban a várakozások szerint hajlandóak lesznek többet fizetni a magasabb minőségű készítményekért.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Húsiparosok Szövetsége (Hússzövetség) arra hívja fel a figyelmet, hogy a virsli választásakor is érdemes a magyar termékeket előnyben részesíteni. A hazai gyártók termékei nyomonkövethetők, folyamatosan ellenőrzöttek, és a hazai ízvilágra tervezettek.

A virsli összetételét egyébként az Élelmiszerkönyv szigorúan szabályozza, A virslire vonatkozó előírások közül a legfontosabb a hústartalom: a késztermékre vonatkoztatva legalább 51%. Ha a hústartalom alacsonyabb, vagy 10 százaléknál több a mechanikailag lefejtett hús a termékben, az már nem nevezhető virslinek. Így kerülnek különböző „rúd”, „szelet”, „pálcika” stb. elnevezésű termékek az üzletekbe. Vásárláskor érdemes figyelni arra is, hogy minél kevesebb összetevőből álljon a termék, ugyanis a túl sok adalékanyag minőségromlást okozhat.  

 

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám