Sajtóközlemények

Fazekas Szabolcs, Kozma Tibor és Rácz Imre kapta a kamara által alapított elismerést.

A NAK országos küldöttgyűlésének a gödöllői Mezőgazdasági Eszköz- és Gépfejlődéstörténeti Szakmúzeum adott otthont, 2023. december 13-án. Az eseményen Győrffy Balázs NAK-elnök számolt be a kamara ez évi tevékenységéről, valamint Szedlák Attila főigazgató terjesztette elő a 2024. évi költségvetést. A küldötteket Jakab István MAGOSZ-elnök is köszöntötte. Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár a jövő évben várható pályázati lehetőségekről tartott tájékoztatást.

A rendezvényen a kamara által 2019-ben alapított Károlyi Sándor-díjakat is átadták. Évente legfeljebb három személy részesülhet a kitüntetésben, az agrárgazdaság, az élelmiszeripar vagy a vidékfejlesztés területén elért kiváló teljesítménye és magas színvonalon végzett szakmai tevékenysége elismeréséül. A javaslattevő bizottság ez évi díjazottakra vonatkozó egyhangú szakmai álláspontjával a kamara országos elnöksége is egyetértett.

A díjakat Győrffy Balázstól és Jakab Istvántól vehette át a három díjazott:

Fazekas Szabolcs a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Tomajmonostora polgármestere. Szülei mezőgazdasággal foglalkoztak, ő is ezt a hivatást választotta. Több cikluson keresztül, mind a mai napig tagja a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Közgyűlésnek. Előbb önkormányzati képviselőként, majd 2006-tól polgármesterként igyekszik fejleszteni települését, nemrégiben például falubusszal gazdagodtak. Létrehozták a Tomajmonostora és Újszentgyörgy Gyermekeiért Alapítványt, amelyen keresztül táborokat szerveznek a gyerekeknek a helyi vállalkozók segítségével. Emellett – immár hagyományosan – karácsonykor hústermékekkel, tartós élelmiszerekkel támogatják a rászorulókat.

(NAK, Fotók: Lévai Zsolt)

Kozma Tibor, a NAK Győr-Moson-Sopron vármegyei Kistermelői, együttműködés és helyi kezdeményezések osztályának elnöke. 1993 óta gazdálkodik családjával együtt, jelenleg 67 hektár szántóföldet, 40 hektár erdőt és 0,3 hektár szőlőt művelnek. 1998 óta önkormányzati képviselőként, később alpolgármesterként, majd 2006-tól napjainkig polgármesterként tevékenykedik Csikvándon. A település 2012 óta vesz részt a Startmunka Minta- és az arra épülő egyéb programokban, aminek köszönhetően nagyban csökkent a munkanélküliség a faluban. A közmunkaprogram második évétől kizárólag a mezőgazdaságra fókuszált a helyi közfoglalkoztatás. Kozma Tibor kiváló példakép időseknek és fiataloknak arra, hogy a mai viszontagságos helyzetben miként lehet a családnak biztos megélhetést nyújtva gazdálkodni.

 

(NAK, Fotók: Lévai Zsolt)

Rácz Imre a NAK Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei elnöke. Gyermekkora óta kötődik a mezőgazdasághoz. Tanulóként, majd később munkavállalóként is a növénytermesztés és a gépészet érdekelte. Alapító tagja a 2007-ben alakult Balkányi Gazdakörnek, elnöke a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Gazdakörök Szövetségének. A NAK vármegyei elnökeként szívügyének tekinti a térségbeli gazdálkodók piacra jutásának elősegítését, a kisgazdaságok megerősítését, valamint az összefogásban rejlő pozitívumok kihasználását. A 2010-es évek elején elkezdett munkálkodni egy jégkármérséklő rendszer kiépítésén, mely nem csak szűkebb pátriáját védi a jégkárok ellen, hanem az ország teljes területén védelmet nyújt a gazdák számára. Az ő áldozatos munkájának is köszönhető, hogy a 2018. május 1-jén induló országos rendszer kiépítője és üzemeltetője a kamara lett. 2012-ben a vidékfejlesztési miniszter Aranykoszorús Gazda-Díjat adományozott részére.

 

(NAK, Fotók: Lévai Zsolt)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám