Sajtóközlemények

Az ukrán import okozta gabonapiaci válság és a három évtizede nem látott inputanyag- áremelkedés mellett a mezei pockok elszaporodása is tovább nehezíti a hazai szántóföldi növénytermesztés helyzetét. Az idei invázió a korábbi években megszokottnál is jelentősebb, ezért a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a rágcsálók okozta károk mérséklése érdekében azt kéri a hatóságoktól, hogy szélesítsék ki a védekezés lehetőségeit, a károkozásnak jobban kitett területeken az egyszerűbb kijuttatási módszerek és a magasabb dózisok engedélyezését.

Hiába volt idén kegyes az időjárás a hazai mezőgazdasági termelőkhöz, a szántóföldi növénytermesztőknek így is súlyos nehézségekkel kell szembenézniük. A tavalyi rendkívüli aszályos esztendő után ebben az évben az ukrán gabona és más mezőgazdasági, illetve élelmiszeripari termékek korlátlan beáramlása miatt zuhanó terményárak lehetetlenítik el a gazdaságok működését. A mélyen az önköltségi szint alatt lévő gabonapiaci árak súlyos veszteségként jelennek meg a termelőknél. A gazdák ráadásul a koronavírus-járvány, majd az orosz-ukrán háború okozta nehézségek miatt már korábban felélték a tartalékaikat, három évtizede nem tapasztaltak olyan mértékű inputanyag-áremelkedést, mint amivel az elmúlt két évben szembe kellett nézniük. A költségek emelkedése pedig számos területen a mai napig nem ért véget.

Miközben a negatív piaci folyamatok ágazati szinten súlyos veszteséget vetítenek előre, a termelők dolgát a szántóföldeken elszaporodott mezei rágcsálók is megnehezítik. A mezei pocok folyamatos rágásával számtalan növényt tönkretesz, ezért veszélyes károsítónak számít. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamarához érkezett termelői jelzések alapján a rágcsálók elszaporodása számos kultúrában jelentős kárt okozott az idén, egyes helyeken 60-100 százalékos pusztítást hagynak maguk mögött a pockok.

Az elmúlt időszakban több tényező is kedvezett a rágcsálók elszaporodásának. A hosszú ősz, az enyhe, száraz, csapadékszegény tél és a korai tavaszodás is kedvező feltételeket teremtett a pockoknak. Emellett az agrotechnika változása is felelőssé tehető az invázióért. Az európai uniós agrártámogatások feltételrendszerének változása miatt előtérbe került a forgatás nélküli talajművelés, a tarlóhántás elmaradása, a területek ugaroltatása. Így a pockok járatait nem bolygatják meg a termelők, és korlátlanul szaporodhatnak a rágcsálók. A pocok rendkívüli szaporaság jellemzi, hogy egy pár szaporulata egy évben akár 150-200 egyed is lehet, azaz egy populáció képes megszázszorozni magát.

A hatóság jelenleg két készítményt engedélyezett a mezei pocok gyérítésére, ezekkel a szerekkel azonban csak a járatokban lehet védekezni – előzetesen benyújtott regisztrációs kérelem után –, felületkezelésre nem használhatók.

Úgy tűnik azonban, hogy a már engedéllyel rendelkező szerekkel az idei pocokinvázió ellen nem lehet eredményesen védekezni. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara ezért azt kéri a hatóságoktól, hogy szélesítsék ki a védekezés lehetőségeit annak érdekében, hogy megakadályozható legyen a mezei pockok a mostaninál is súlyosabb kártétele a hazai termőföldeken. A NAK minden olyan technológiai megoldást támogat, amellyel a mezei pocok kártétele minimalizálható, ideértve az új, innovatív technológiák térnyerésének biztosítását, valamint a károkozásnak jobban kitett területeken az egyszerűbb kijuttatási módszerek és a magasabb dózisok engedélyezését.

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám