Sajtóközlemények

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) online kalkulátort alakított ki a honlapján, mellyel a 2023-tól kezdődő Közös Agrárpolitika támogatásainak előzetes kiszámításában segíti az agráriumban tevékenykedőket. Emellett a NAK számos egyéb módon is segíti tagjait a támogatások minél hatékonyabb lehívásában.

 A 2023-2027 időszakra vonatkozó uniós Közös Agrárpolitika (KAP) keretében több ezer milliárd forint hazai és uniós forrás segíti a magyar mezőgazdaságban, élelmiszeriparban tevékenykedőket. A KAP I. pillérben jelentős összeg áll a magyar termelők rendelkezésére, valamint vidékfejlesztésre is kiemelkedő mértékű forrásokat lehet igénybe venni, köszönhetően a Magyar Kormány azon kedvező, a hazai agráriumot, vidéket támogató döntésének, miszerint a legnagyobb, 80%-os nemzeti társfinanszírozást alkalmazza.

Az érintettek a NAK honlapján jelenleg és a későbbiekben is részletes információkhoz juthatnak az új támogatási formák részletfeltételeiről, valamint a kamara által kialakított KAP kalkulátor segítségül szolgál mindenkinek, hogy a legfrissebb információk alapján kiszámítsa a vállalásai fejében várható támogatási összeget.

A kalkulátor elérhető itt: https://www.nak.hu/kap2023

A kalkulátor a 2023. évtől érvényben lévő KAP támogatási rendszeren belül a közvetlen – termeléshez kötött, illetve termeléstől független – kifizetések lehívható becsült összegének kiszámítására alkalmas. Kiszámolható vele az alap jövedelemtámogatás, a fiatal gazda kiegészítő jövedelemtámogatás, az újraelosztó támogatás, az agro-ökológiai program, valamint a növénytermesztési és állattenyésztési termeléshez kötött támogatások mértéke. Az adatok tájékoztató jellegűek, becslésen alapulnak, a kifizetésre kerülő összeg több esetben függ majd a jogcímre bejelentett állatlétszámtól, területnagyságtól, valamint az aktuális támogatási év szeptember 30-i euró árfolyamától.

Mindemellett a NAK falugazdászai szakmai és technikai segítséget is nyújtanak minden kamarai tagnak, hogy sikeresen felkészülhessenek a következő időszak kihívásaira, megfeleljenek az új elvárásoknak és a legjobb döntéseket hozzák meg a támogatások igénylésekor. Továbbá a kamara számos fórumon segíti majd az érintettek széles körű, naprakész tájékoztatását a KAP aktualitásairól.

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám