Sajtóközlemények

Sikeresen lezajlott a 2022. június 1-2-i NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow-Mezőfalva. Az ország legnagyobb szántóföldi kiállításán számos újszerű programelem várta a látogatókat. A szervezők a hatékonyság javítása mellett a gazdálkodás fenntarthatóságának erősítésében is segítették a termelőket.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) hagyományosan a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségével (MEGFOSZ) együttműködésben rendezte meg a NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow–Mezőfalva szabadtéri agrárszakmai kiállítást, e hét szerdán és csütörtökön. Ez az ország legnagyobb területen, 42 hektáron megrendezett szántóföldi rendezvénye, aminek ezúttal is a Fejér megyei Mezőfalva melletti szántóföldek adtak otthont.

A NAK Szántóföldi Napok most is az ország egyetlen olyan álló- és mozgógépes szabadtéri kiállítása volt, ahol a mezőgazdasági gépek legszélesebb kínálata tekinthető meg szántóföldi környezetben. Az állógépes kiállításon – megnövelt, 11 000 négyzetméteres területen – a hazai mezőgazdaságigép-forgalmazás 80 százalékát lefedő 57 cég mutatta be gépeit, eszközeit. A Szántóföldi Gépshow-n mindkét nap munka közben is meg lehetett nézni 29-29 gépkapcsolatot, megtekinteni a legújabb technológiákat és a gépek fajtáinak és típusainak sokszínűségét. Emellett a rendezvényen számos szakmai kiállító, fajtabemutatók, mikroparcellás és demóparcellás növénytermesztési bemutatók is várták a kilátogatókat. Újdonságként drónbemutatót is szerepelt a programban. Továbbá a NAK Szakmai Színtér 1,6 hektáros területén a fenntartható gazdálkodást segítő, illetve a klímaváltozás kedvezőtlen hatásaihoz alkalmazkodást célzó megoldások is megismerhetők voltak, a korszerű öntözés, az erdőgazdálkodás is szerepet kapott.

A kamara szakképzési standjánál a duális képzésről, a gyakorlati oktatói és a mesterképzési lehetőségekről is információt kaphattak az érdeklődők, valamint állásbörze is várta őket. A NAK laborvizsgálati, tápanyag-gazdálkodási terv készítési, mezőgazdasági biztosítási, felnőttképzési szolgáltatásai is helyet kaptak. Talaj- és levélminták leadására, ingyenes helyszíni gabona-beltartalmi vizsgálatra is lehetőség volt. A szakmai információs pultnál növénytermesztési, földügyi, generációváltozással, adózással, pályázatokkal kapcsolatos témákban is rendelkezésre álltak a NAK szakértői. A bemutató talajszelvénynél ismertetők várták a látogatókat, illetve az országos jégkármérséklő rendszer, annak talajgenerátorainak működése is megismerhető volt.

A szándékosan hétköznapokra szervezett kiállítás most is megőrizte szakmai jellegét, továbbá a hazai és külhoni agrárszakemberek mellett sok száz agrárdiák is részt vett rajta, számos agrárszakképzési intézményből, ezáltal betekintést kapva a modern gazdálkodásba.

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám