Sajtóközlemények

A zöldborsó és a zöldbab igazi tavaszi zöldségek, amelyeket többnyire főzelékként vagy levesként fogyasztunk. A főzelékek azonban egyre ritkábban kerülnek a családok asztalára. Számos oka lehet ennek, de az egyik leggyakoribb az a szülői vélekedés, hogy a gyerekek úgysem ennék meg…

Az Európai Friss Csapat – Az ízek ereje program, dietetikusa segítségével, most bemutat néhány kreatív ötletet és egy egészséges főzelékreceptet is, amelyek segíthetnek rávenni a gyerekeket, hogy szívesebben fogyasszanak, kóstoljanak meg főzelékeket. A zöldborsó és a zöldbab – a szezon két zöldsége – igazi „főzelék-klasszikus”, amiket érdemes beépítenünk a táplálkozásunkba, hiszen nemcsak finomak, hanem egészségesek is.

Kalória- és zsírtartalmuk meglehetősen alacsony, fehérjében, rostokban viszont gazdagok, emiatt segítik az emésztést és jól beilleszthetők a fogyókúrába is. Vitaminok és antioxidánsok is bőséggel találhatók a zöldborsóban és a zöldbabban. Mindkettőben van többek közt A-, B-, C- és E-vitamin, amelyek pozitívan befolyásolhatják az általános egészséget és hozzájárulnak az immunrendszer kiegyensúlyozott működéséhez. A C-vitamin emellett a kollagén termeléséhez is szükséges, ami bőrünk védelmében játszik alapvető szerepet. A borsó különleges fehérjetartalma miatt különösen hasznos lehet az izomfelépítés, a bőr és a haj számára. A zöldborsó jótékonyan hathat a szemre, míg a zöldbab mangántartalma révén a csontok egészségét támogatja.

A borsófajták közül talán a cukorborsó a legismertebb, amely kiváló minőségű, és a hüvelye is fogyasztható. A zöldbabot hüvelyével együtt szedik le és fogyasztják, még mielőtt a benne lévő babszemek teljesen beérnének. Létezik sárga hüvelyű és zöld hüvelyű változata is.

Ez a két szuperzöldség számos módon elkészíthető: grillezve, a borsó akár hüvelyével együtt is, főzelékként, levesként. A zöldbab rakottan egytálételként is kitűnő! A zöldborsó püré formában kiválthatja a burgonyát, de köretként mindkét zöldség párolva vagy salátaként is fogyasztható. Persze hagyományosan levesként, főzelékként is érdemes elkészíteni. A nagy mennyiségben történő fogyasztásuk kerülendő, mert annak, aki hajlamos rá, puffadást okozhatnak.

 

Tippek a dietetikustól

„Biztosan sokan jártak már úgy, hogy az otthon lévő alapanyagokból nem jön ki egy „főzeléknyi” adag. Ilyenkor nem kell megijedni, bátran kombinálhatjuk őket. A zöldborsó és a zöldbab remekül illenek egymáshoz, és érdekes fűszerekkel – például mentával vagy bazsalikommal – még különlegesebbé varázsolhatók.” – fogalmaz Fülöp Lili, az Európai Friss Csapat – Az ízek ereje program dietetikusa. Szerinte az étel színe, a tálalás is nagy szerepet játszik abban, hogy a gyerekek megeszik-e a számukra kínált fogásokat.

„A zöldbab és a zöldborsó színét mindenképpen érdemes kiemelni. Ha ezt még kreatív tálalással is feldobjuk, nagy eséllyel meg fogja kóstolni a gyermek a főzeléket.” – mondja a szakember.

Az Európai Friss Csapat dietetikusának három főzelékes tippje:

  1. Őrizzük meg a zöldségek színét a főzelékben!
  2. Pürésítsünk bátran, ha a gyerek nem szereti a darabokat a főzelékben!
  3. Legyünk kreatívak a feltétekkel: formázott tükörtojás, virsli arc. Ki tudna például ellenállni egy szív- vagy egy virág alakú tükörtojásnak?

 

Újragondolt színes főzelék

Napjainkban a főzelék nincs annyira előtérben, ezért az Európai Friss Csapat dietetikusa most egy olyan receptet állított össze, amely még egészségesebbé teszi a főzelékeket, és kicsit újra is gondolja őket, különleges fűszerekkel.

A recept trükkje természetesen más zöldségekből készült főzelék esetében is bevethető, hiszen a végeredmény minden esetben egészségesebb, és színre is mutatósabb lesz, mint a hagyományos változatok. Ne mondjunk le a főzelékekről, mert a zöldségek, amelyekből készülnek – akárcsak a zöldbab és a zöldborsó – számos jó tulajdonsággal rendelkeznek, vitaminokat tartalmaznak és gazdagok rostokban. Így elengedhetetlenek az egészségünk megőrzéséhez, bizonyos krónikus betegségek megelőzéséhez és a gyermekek egészséges fejlődéséhez.

Zöldborsó-, vagy zöldbabbal kevert zöldborsó főzelék – recept Fülöp Lilitől

Hozzávalók:

4 fős családnak

300 g zöldborsó, vagy 100 g zöldbab és 200 g zöldborsó

1 fej vöröshagyma

1 dl 12%-os tejföl

1 evőkanál liszt

1 evőkanál olaj

bors

menta- vagy bazsalikomlevél

 

Felhevítjük az olajat, és üvegesre pároljuk rajta az apróra vágott vöröshagymát. Hozzáadjuk a fűszereket, és ráhalmozzuk a zöldségeket, majd alaposan átkeverjük. Felöntjük annyi vízzel, hogy éppen ellepje. Ha megfőttek a zöldségek, jöhet a trükk! A zöldborsó, a zöldbab felét kivesszük, egy megfelelő tálba tesszük, és pürés állagúra turmixoljuk! Az így kapott pürét visszaöntjük a zöldségekhez, és jól elkeverjük. Ezzel a lépéssel részben ki tudjuk váltani a lisztes sűrítőanyagot, nem beszélve arról, hogy gyönyörű színt adunk a főzelékünknek. A lisztet és a tejfölt összekeverjük, majd behabarjuk vele a zöldségeket. Végezetül hozzáadjuk a mentát vagy a bazsalikomot, és még néhány percet a tűzön hagyjuk, amíg teljesen be nem sűrűsödik. Természetesen a menta és a bazsalikom helyett ízlés szerint használhatunk hagyományos ízesítést is: pirospaprikát, fokhagymát vagy babérlevelet.

Ha gyermeknek készítjük az ételt, akkor a tálalás is nagyon fontos, legyünk kreatívak és bátrak!

 

Háttérinformáció:

Az Európai Friss Csapat program a NAK edukációs kampánya, amelynek célja a zöldség- és gyümölcsfogyasztás népszerűsítése a gyermekek és a gyermeket nevelő családok körében. A program arra hívja fel a figyelmet, hogy a friss zöldségek és gyümölcsök könnyen elérhetők, gyorsan elkészíthetők és nagyon egészségesek. Az Európai Friss Csapat program első hároméves periódusa, az Európai Friss Kalandok 2018 és 2020 között futott Magyarországon.

A NEMZETI AGRÁRGAZDASÁGI KAMARA 2013 tavaszán alapított, kötelező tagsággal rendelkező szervezet. A köztestület tagja valamennyi mezőgazdasági, élelmiszeripari és vidékfejlesztési tevékenységet folytató természetes és jogi személy. A kamara mintegy 400 ezer fős tagsága révén a teljes hazai élelmiszerláncot lefedi, közülük több mint 50 ezren foglalkoznak zöldség- és gyümölcstermeléssel. Rugalmas és szakmailag felkészült szervezetként a NAK az alapítása óta azon dolgozik, hogy lendületet adjon a magyar agráriumnak. Legfontosabb feladata a magyar agrár- és élelmiszerszektor erősítése, a magyar termékek versenyképességének javítása itthon és a nemzetközi piacokon. Vezető szerepet tölt be a nemzeti agrár- és élelmiszer-stratégia alakításában és megvalósításában, továbbá a kormányzat első számú szakmai tárgyalópartnereként széles körű igazgatási és szolgáltatási közfeladatokat lát el.

 

További információ:

Fekete Zsanett, a NAK PR- és kommunikációért felelős kabinetfőnök-helyettese: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.;

Nagy László, a Havas Sport & Entertainment vezetője: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám