Sajtóközlemények

Az élelmiszerár-rögzítés nem okoz hátrányt a hazai termelőknek, beszállítóknak, az alapvetően a kiskereskedelmet érinti, és csak a profitjuk kis százalékát – hangsúlyozza a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. A mostani döntés a külföldi hasonló intézkedésekhez képest jobban védi a beszállítókat, és nem várható áruhiány, ahogy az import áruk mennyiségének növekedése sem.

 A Magyar Kormány hat termék árának átmeneti maximalizálását rendelte el 2022. február 1-től. A globális áremelkedések miatt más országok is hoztak hasonló intézkedéseket, Magyarországon Szerbiához hasonlóan kerül bevezetésre az élelmiszerár-stop. A NAK fontos eredménynek tartja a szabályozás kapcsán, hogy – a szerbiai intézkedésekkel  szemben – hazánkban a kereskedők, és nem a beszállítók kötelesek garantálni a meghatározott termékek boltokban való jelenlétét, az esetleges áruhiány elkerülése érdekében. Ennek eredményeként – összhangban a NAK által képviseltekkel – a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek beszállítói jelentős tehertől mentesülnek. A kiskereskedelmi szektor legnagyobb szereplőinek 2020. évi profitja megközelítette a 80 milliárd forintot, számítások szerint a mostani intézkedés a legnagyobb üzletláncok akkori profitjának legfeljebb 5-10 százalékát érintheti.

Továbbá – a NAK által az előzetes egyeztetéseken is képviselt álláspont révén – nem vonatkozik az árrögzítés a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek beszállítóinak beszállítói áraira, szemben a Szerbiában hozott döntéssel, ami a termelői, illetve a nagykereskedelmi árakat is érintette. Ez azt jelenti, hogy esetükben nem a 2021. október 15-i beszállítói árakat, hanem továbbra is a hatályosan alkalmazott beszállítói árakat kell majd fenntartani. Ennek értelmében a forgalmazók nem mondhatják fel a meglévő szerződéseket a fogyasztóiár-stopra hivatkozással. Az intézkedés a globális költségnövekedés miatt egyébként is nehéz helyzetbe került beszállítók működőképességét hivatott biztosítani.

A sajtóban megjelent híresztelésekkel szemben nagyon alacsony az olcsó, jelentős távolságból érkező importáru megjelenésének valószínűsége. Másik beszállítókra átállni egyrészt időigényes folyamat lenne, másrészt a nagyobb élelmiszerláncoknál is komoly érték a beszállítói stabilitás és megbízhatóság. A szabályozás átmeneti jellege miatt a kiskereskedelmi üzletek nem mondanának le a meglévő megbízható beszállítói kapcsolataikról, amiknek keretében olyan mennyiségben és minőségben történnek a beszállítások, ahogy azt egyes láncok elvárják.

A beszállítókat védi a tisztességtelen forgalmazói magatartásról szóló törvény is, azaz egyoldalúan nem lehet a beszállítóikkal megkötött szerződéseiket módosítani. Eszerint tisztességtelen forgalmazói magatartásnak minősül, ha a beszállítóval szemben a kereskedő a beszerzési árat a beszállító tiltakozása ellenére egyoldalúan csökkenti, vagy ha a beszerzési ár csökkentésére irányuló szerződésmódosítás érdekében a kereskedő a beszállítót a szerződéses kapcsolat megszüntetésével, terméke rendelésének lemondásával, a rendelésállomány csökkentésével, eladásösztönző tevékenységek – így különösen az akciók és promóciók – lemondásával vagy más, a beszállítónak anyagi vagy erkölcsi veszteséget okozó eszközzel fenyegeti. Ha bármely beszállító mégis ilyet tapasztal, kérjük, jelezze a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara felé.

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám