Sajtóközlemények

A Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma (KEF) hatékonyan segíti a térség magyar gazdálkodóinak munkáját és együttműködését. A fórum plenáris ülését – tíz határon túli magyar gazdaszervezet részvételével – a napokban rendezték, Budapesten.

A Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma (KEF) plenáris ülését 2021. október 6-7-én tartották, Budapesten, azon tíz határon túli gazdaszervezet vezetői vettek részt. A fórum magyarországi alapítói – a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ), a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), az Orosháza és Térsége Gazdakör, az Agrárminisztérium – mellett Szlovéniából, Horvátországból, Szerbiából, Romániából, Ukrajnából, valamint Szlovákiából érkeztek magyar szervezetek vezetői a találkozóra.  

Mint Győrffy Balázs, a KEF és a NAK elnöke hangsúlyozta: – Kiváló a fórumon belüli összefogás; a magyarországi gazdaszervezetek és a kamara pedig a jövőben is minden segítséget megad a határon túli gazdálkodók számára.

Jakab István, a Magyar Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke kiemelte: – A Kárpát-medencei gazdálkodók összefogását jól mutatja többek közt a Magyarok Kenyere program is, melyben nagyon aktívak a határon túli magyar gazdák. Az egész Kárpát-medencét átfogó kezdeményezésben 2020-ban – a koronavírus-járvány és az aszály ellenére is – minden korábbinál többen vettek részt.

A plenáris ülés nyitásaként a résztvevők a nemzeti gyásznap alkalmából koszorúzási ünnepséget tartottak a Batthyány-örökmécsesnél, elhelyezve a határon túli magyar régiók koszorúit. Az ezt követő kétnapos tanácskozáson beszámoltak eddigi és tervezett programjaikról, köszönetet mondva a
NAK-nak, a MAGOSZ-nak és a szaktárcának is azért, hogy folyamatosan együttműködnek velük, támogatást nyújtanak részükre mind szakmai, mind kapcsolati háló és egyéb tekintetben. Az unión belüli térségekből érkezettek az EU agráriumot érintő stratégiáival kapcsolatos aggályaikat is megvitatták, a kárpátaljai és a vajdasági tagszervezetekkel pedig egyeztettek a regionális együttműködés továbbfejlesztéséről. A fórum közreműködésével – a NAK rendszerének mintájára – néhány éve megkezdte működését a gazdákat segítő határon túli falugazdász-hálózat, amely hatékonyságának növeléséhez, szervezettségéhez a NAK szakmai tudásbázisa és tapasztalatai jelentősen hozzájárulhatnak a jövőben.

A Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma 2013-ban alakult meg. A fórum a magyarországi mellett horvátországi, romániai, szerbiai, szlovákiai, szlovéniai és ukrajnai magyar agrárszervezeteket, ezáltal több ezer határon túli gazdát tömörítő egyesülés. Többek között összefogja a Kárpát-medencében működő magyar gazdaszervezeteket, képviseli azok közös érdekeit az európai uniós intézményeknél is. A fórum elnöki tisztjét a mindenkori agrárkamarai elnök tölti be.

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám