Sajtóközlemények

Egy év kényszerű kihagyás után rekordszámú látogató érkezett Mezőfalvára.

 Rekordlétszámú, több mint 20 ezer látogató vett részt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által 2021. június 9-10-én megrendezett NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow-Mezőfalva agrárszakmai kiállításon. A koronavírus-járvány miatti egy év kényszerű kihagyás után nyílt újra lehetőség az ország legnagyobb szántóföldi kiállításának megszervezésére – a látogatószám pedig minden várakozást felülmúlt.      

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségével együttműködésben rendezte meg a NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow–Mezőfalva szabadtéri agrárszakmai kiállítást, e hét szerdán és csütörtökön. Rendre ez az ország legnagyobb területen, több mint 400 000 négyzetméteren megrendezett szántóföldi rendezvénye, aminek – egy év kényszerű kihagyás után – ezúttal is a Fejér megyei Mezőfalva melletti szántóföldek adtak otthont. Idén kétszáz kiállító várta az érdeklődőket.

Jól mutatja a kiállítás rangját, hogy a legutóbbi kiállítást Orbán Viktor miniszterelnök, az ideit pedig Áder János, Magyarország köztársasági elnöke nyitotta meg. A NAK Szántóföldi Napok immáron több éve az ország egyetlen olyan álló- és mozgógépes szabadtéri kiállítása, ahol a mezőgazdasági gépek legszélesebb kínálata tekinthető meg, szántóföldi környezetben. Az állógépes kiállításon – közel 10 000 négyzetméteres területen – a hazai mezőgazdaságigép-forgalmazás 80 százalékát lefedő 52 cég mutatta be gépeit, eszközeit. Másfél hektáros demópályán 23 gépkapcsolatot lehetett kipróbálni, emellett a rendezvény középpontjában az évszaknak megfelelő fajtabemutatók, mikroparcellás és demóparcellás növénytermesztési bemutatók voltak.

A rendezvény mindkét napján bemutatkoztak a legújabb nemesítési és kutatási eredmények a gyakorlatban, nagy és biztonságos termést ígérő fajták, hibridek; továbbá munkaeszközöket, gépeket, gépkapcsolatokat, permetezőgépeket hétköznapi, szántóföldi körülmények között, akcióban lehetett megtekinteni. Mindemellett a kamara szakértői segítséget nyújtottak a látogatóknak például a családi gazdaságok, az osztatlan közös tulajdon, a duális képzés, a szaktanácsadás és más aktuális témák kapcsán. A szervezők kialakítottak egy fenntarthatósági témájú tanösvényt is, ami hasznos tudnivalókkal szolgált a klímaváltozás mezőgazdaságra gyakorolt kihívásairól és azok kezeléséről. Egy bemutató talajszelvénynél pedig ismertetők várták a látogatókat, illetve az országos jégkármérséklő rendszer gyakorlati működését is megismerhették, valamint a gasztrofaluban hazai termelők kínálatával is találkozhattak.

A szép számú érdeklődő közt 2300 tanuló is érkezett a kiállításra, 51 szakképző intézményből.

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám