Sajtóközlemények

Jelentősen átalakul a magán erdőgazdálkodás szervezetrendszere az elkövetkező években, a régóta időszerű reformok a terület gazdasági és szakmai fejlődését eredményezhetik. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara az Agrárminisztériummal és az erdészeti szakmai szervezetekkel együttműködve tájékoztatási kampánnyal is segíti az érintettek szakmai felkészülését.

 

A magyarországi magánerdők közel kétharmada osztatlan közös tulajdonban van, ami rendkívül megnehezíti a stabil gazdálkodást. Jelenleg a magánerdők 20 százalékán nincs erdőgazdálkodó, további 20 százalékán pedig a formálisan nyilvántartott erdőgazdálkodó működőképessége időközben bizonytalanná vált, így azon nem folytatnak érdemi erdőgazdálkodást. Tovább ronthatja a helyzetet, hogy a magánerdők egynegyedén az erdőgazdálkodás elavult jogcímen, úgynevezett „erdőgazdálkodási megbízási szerződések” alapján folyik, de ezek a szerződések – az erdőtörvény átmeneti rendelkezése értelmében – csak legfeljebb 2021 végéig maradhatnak érvényben.

 

A magán erdőgazdálkodás szerveződési lehetőségeinek új alapokra helyezését szolgáló jogalkotási folyamat az erdőtörvény 2017. évi módosításával kezdődött meg, majd 2020 első félévében fontos új jogszabályok megjelenésével folytatódott. A változások közül kiemelést érdemel, hogy 2021. január 1-től erdő esetében is jelentősen leegyszerűsödik az osztatlan közös tulajdon felszámolása. A tulajdonosi igényekkel valamint az erdőgazdálkodás sajátosságaival összhangban álló új lehetőségekkel egészülnek ki továbbá a magánerdőkre alkalmazható földhasználati jogcímek. A háttérszabályok közül pedig kiemelendő, hogy az erdőgazdálkodás szakmaiságának növelése céljából a magánerdőket a továbbiakban – erdőgazdálkodási haszonbérlet, erdőgazdálkodási integráció és erdőkezelés jogcímeken – csak erdészeti szakmai vállalkozások használatába lehet adni. A szabályozás – az erdőbirtokossági társulatokról szóló törvény megújításával – várhatóan a közeljövőben tisztulhat le.

 

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara az Agrárminisztériummal és az erdészeti szakmai szervezetekkel együttműködve tájékoztatási kampányt szervez annak érdekében, hogy a változásokra mindenki időben felkészülhessen. Ennek keretében kiadványok készülnek, valamint személyes és online csoportos tájékoztató fórumokat is tartanak a szakmai szervezetek az érinttetek számára.

 

 

További információk, valamint a tájékoztató kampány részletes programja:

http://www.nak.hu/tajekoztatasi-szolgaltatas/erdogazdalkodas/102330-tajekoztatas-a-magan-erdogazdalkodas-szervezodeseinek-uj-jogszabalyi-kereteirol

 

Budapest, 2020. augusztus 13.

 

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

 

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám