Sajtóközlemények

Több valótlanság terjed a köztudatban a húsmarhatenyésztést és a marhahúsfogyasztást illetően. Nem igaz, hogy 15 ezer liter vízre van szükség egy kilogramm marhahús előállításához, és az sem bizonyítható minden kétséget kizáróan, hogy a vöröshúsfogyasztás növeli a rákos betegségek kialakulásának kockázatát. Mi több, a hús az emberi szervezet számára nélkülözhetetlen vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmaz, ezért fogyasztása egyértelműen indokolt.

A „European Livestock Voice (Meatthefacts)” néven indított kampányban elsőként néhány húsmarhatenyésztést és a marhahúsfogyasztást övező tévhitet veszünk sorra.

Gyakran hangoztatott állítás, hogy 15 ezer liter víz szükséges 1 kilogramm marhahús előállításához. Az ezt állító tanulmány azonban a marhatenyésztés „vízlábnyomába” a csapadékot is beleszámította, rendkívül torz képet adva ezzel a vízszükségletről. A francia Nemzeti Mezőgazdasági Kutatóintézet (INRA) vizsgálatai alapján
1 kilogramm marhahús termelése valójában 50 liter, felszíni vagy felszín alatti forrásból biztosított vizet igényel. Hamis az az állítás is, mely szerint az állattenyésztés a Föld édesvíz-készletének harmadát használja fel, ez a kutatások alapján legfeljebb 8 százalékra tehető. A közvélemény számára kevésbé ismert, hogy a szarvasmarhák tartására szolgáló legelők amellett, hogy hozzájárulnak a tájkép megőrzéséhez, a biológiai sokféleség fenntartásához, meghatározó szerepet töltenek be a légkör szén-dioxid-tartalmának megkötésében is.

A húsfogyasztás emberi egészségre gyakorolt hatásáról is megoszlanak a vélemények, a témában számos megtévesztő hír látott napvilágot. Például nem jelenthető ki teljes bizonyossággal, hogy a vörös húsok fogyasztása rákkeltő hatással bírna. Egy, az Egyesült Királyságban végzett vizsgálat hasonló arányban állapított meg vastagbélrákot a vegetáriánusok és a húst fogyasztók körében. A hús több millió éve központi eleme az ember étrendjének, szervezetünk ennek megfelelően fejlődött ki. Kiterjedt tudományos bizonyítékok vannak arra vonatkozóan, hogy a hús és hústermékek nélkülözhetetlen tápanyagokat, nagy biológiai értékű fehérjéket, esszenciális aminosavakat és vitaminokat tartalmaznak. Utóbbiak közül kiemelkedő jelentősége van a B12-vitaminnak, amely egy algafajon kívül kizárólag állati eredetű élelmiszerekben található meg. Ez a vitamin kulcsszerepet játszik a vérképzésben és az idegrendszer működtetésében, hiánya vérszegénység, érrendszeri és idegrendszeri problémák (pl. demencia) kialakulásához vezethet. Egy adag (100) gramm vörös hús a napi ajánlott B5- és B6-vitamin-bevitel negyedét, a B12-vitamin esetében pedig kétharmadát biztosítja. Az olyan – húsokban megtalálható – ásványi anyagok pedig, mint a vas, csökkentik a fáradtságot. Minden élelmiszer túlzott mértékű fogyasztása különböző kockázatokat rejt magában. A kiegyensúlyozott étrend az egészséges életmód egyik legfontosabb eleme, és ennek a mértékletes vöröshúsfogyasztás is része.

Meghatározó európai szakmai és érdekvédelmi szervezetek #Meatthefacts címmel kampányt indítottak az állattenyésztést és az állatitermék-előállítást övező tévhitek eloszlatása érdekében. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kiemelt feladatának tekinti a fogyasztók hiteles tájékoztatását, az agráriumban tevékenykedők megbecsültségének helyreállítását, ezért csatlakozott a kezdeményezéshez. A húsmarhatenyésztést övező tévhitekről Süle Katalinnal, a NAK Zala megyei elnökével, a kiscsehi Cinke Úti Charolais Törzstenyészet tulajdonosával készült egy rövid videó, amely megtekinthető a Kamara Facebook-oldalán és Youtube-csatornáján.

 

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám