Sajtóközlemények

Hazánkban egyre nagyobb divatja van október végén a tökfaragásnak, illetve a sütőtökfogyasztás is népszerű ilyenkor. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara „tökkörképe” szerint egyre több sütőtök fogy, ugyanakkor a kamara felhívja mindenki figyelmét arra, hogy körültekintően vásároljanak illetve egyenek tököt. Ugyanis míg a sütőtökök általában finom csemegék, a dísztökök kis mennyiségben is komoly rosszullétet okozhatnak.

A „SÜTŐTÖK”:

A köznyelvben „sütőtöknek” hívott kabakosok az úgynevezett téli tökök: ezek azok, melyeket biológiai érettségükben szednek le, vagyis a bennük levő magok szaporításra alkalmasak. Magyarországon – a területalapú támogatási adatok szerint – mintegy 1500-1700 hektáron termesztenek sütőtököt. Szabolcs-Szatmár-Bereg és Csongrád megyében a legnagyobb a termőterület (300 hektár feletti), de Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Borsod megyében is 100 hektár fölött van. Az egyik híres, elterjedt hazai fajtája a Nagydobosi, illetve jellemző még a Kiszombori, az Óvári hengeres és az Orange (sonkatök). Az import elhanyagolható, ezer tonna alatt volt az elmúlt években. A sütőtököket április végén, május elején vetik; nagyon igénytelen növények, akár a kukoricásban is megélnek, ugyanakkor nagy a hőigényük, érzékenyek a fagyra, a gyökérzetük kiterjedt.

A fogyasztás mennyisége évről évre lassan, de biztosan növekszik, és az őszi-téli hónapokra koncentrálódik. A sütőtök íze édes, textúrája kellemes. Formája és színe nagyon sokféle, lehet narancssárga és kerek, de akár hosszúkás vagy szögletes, kékes, zöld, szürke, fehér héjú. Beltartalmi értékét a nagy karotintartalom, C-vitamin-tartalom, a magas kalcium- és foszfortartalom adja, magas a szénhidráttartalma. Ha szeletben vesszük, figyelni kell arra, hogy a húsa szép egységes narancsos színű legyen. Egészben ügyeljünk arra, hogy meglegyen a kocsánya. A felszeletelt sütőtököt tárolhatjuk a hűtő zöldséges rekeszében, fóliába csomagolva, de csak nagyon rövid ideig. Fogyaszthatjuk például sütve, krémlevesként, ivóléként, valamint a kicsik bébiételként; húsok mellé, párolva kiváló köret.

A „HALLOWEEN-TÖK”:

Amit a zöldségesek, áruházak általában (de nem minden esetben!) Halloween-tök néven árulnak, az biológiailag a cukkini, a patisszon és a spárgatök rokona. Utóbbiakat étkezési célra zsengén szedik le, de termésük éretten – ahogy a Halloween-tököt is leszedik – már kemény és ehetetlen. Magyarországon a Halloween-tök dísz típusa terjedt el, ami nem ehető. Az úgynevezett Halloween-tök nagy, narancssárga színű, és alapvetően díszítési célra szánt, nem étkezésire. Többféle Halloween-tök kapható hazánkban, a 2-3 kilós fajtáktól (Gomez F1 – élénk narancssárga) a 9-18 kilósakig (Cronus F1 – enyhén lapos, bordázott termésű). Érdemes tudni, hogy különösen a kisméretű, dekoratív fajták sok keserűanyagot (Cucurbitacin) tartalmaznak. Ezek a keserű ízű tökök mérgezőek lehetnek, de az ízük elég kellemetlen.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal korábban felhívást tett közzé, melyben mindenkit figyelmeztetnek arra, hogy csak az étkezési célra árusított tököket egyék meg, a dísztökök nem ehetőek, sőt vannak köztük olyanok, amik már kis mennyiségben fogyasztva is komoly rosszullétet okoznak. A tökfélék családjába mintegy 900 faj tartozik, azaz nagyon körültekintően kell választani, ha étkezési célra szánjuk a zöldséget.

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám