Mezőgazdasági termelés

Csak kifejezett kormányzati jóváhagyással pályázhatnak a többségi állami tulajdonú szervezetek a Vidékfejlesztési Program támogatásaira. A változás több pályázati felhívást is érint.


Az egységes kérelem benyújtási időszakához kapcsolódóan szeretnénk felhívni a figyelmet a Vidékfejlesztési Program pályázataira vonatkozó változásra. A 2014-2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet módosítása alapján 2017. március 23-án az EMVA Irányító Hatóság közleményben hirdette meg a változással érintett Vidékfejlesztési Program pályázati felhívásait.

A módosítás értelmében a közvetlen vagy közvetett többségi állami tulajdonban álló gazdasági társaság, illetve központi költségvetési szerv csak akkor nyújthat be támogatási kérelmet, ha ahhoz a kormány előzetesen hozzájárult, és az erről szóló dokumentumot (pl. kormányhatározat) csatolta. Az állami tulajdonú területek bérlőit, amennyiben a fenti kritérium nem vonatkozik rájuk, a változás nem érinti.

A módosítást az alábbi pályázati felhívásokban vezették át:
·    VP3-14.1.1.-16 A tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás

·    VP3-4.2.2-16 Borászat termékfejlesztésének és erőforrás-hatékonyságának támogatása

·    VP4-4.4.2.1-16 Vízvédelmi célú nem termelő beruházások: létesítmények kialakítása, fejlesztése

·    VP2-4.1.1.1-16 Állattartó telepek korszerűsítése

·    VP2-4.1.1.2-16 Baromfitartó telepek korszerűsítése

·    VP2-4.1.1.4-16 Juh- és kecsketartó telepek korszerűsítése

·    VP2-4.1.1.5-16 Sertéstartó telepek korszerűsítése

·    VP2-4.1.1.3-16 Szarvasmarhatartó telepek korszerűsítése

·    VP2-4.1.2-16 Kisméretű terménytároló, -szárító és -tisztító építése, korszerűsítése

·    VP3-17.1.1-16 Mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatás

·    VP4-4.4.1-16. Élőhelyfejlesztési célú nem termelő beruházások

·    VP4-12.1.1-16. Natura 2000 mezőgazdasági területeknek nyújtott kompenzációs kifizetések

·    VP4-10.2.2.-15 Ritka és veszélyeztetett növényfajták genetikai erőforrásainak és mikroorganizmusok ex situ megőrzése

·    VP6-6.2.1-16 Nem mezőgazdasági tevékenységek elindításának támogatása - Mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja, mikrovállalkozás indítása

·    VP6-6.4.1–16 Nem mezőgazdasági tevékenységek beindítására és fejlesztésére irányuló beruházások támogatása

·    VP5-4.1.3.4-16 Kertészet korszerűsítése – gombaházak - hűtőházak létrehozására, meglévő gombaházak - hűtőházak korszerűsítése

·    VP2-4.1.3.3-16 Kertészet korszerűsítése – gyógy- és fűszernövény-termesztés fejlesztése

·    VP4-10.2.1.-15 A védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának in situ megőrzése

·    VP2-4.1.3.5-16 Kertészet korszerűsítése – kertészeti gépbeszerzés támogatása

·    VP2-4.1.4-16 A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése

·    VP3-4.2.1-15 Mezőgazdasági termékek értéknövelése és erőforrás-hatékonyság elősegítése a feldolgozásban

·    VP4-12.2.1-16. Natura 2000 erdőterületeknek nyújtott kompenzációs kifizetések

·    VP5- 8.5.1.-16 Az erdei ökoszisztémák ellenálló képességének és környezeti értékének növelését célzó beruházások

·    VP-7.2.1-7.4.1.1-16 A vidéki térségek kisméretű infrastruktúrájának és alapvető szolgáltatásainak fejlesztésére Településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója, többfunkciós közösségi tér létrehozása, fejlesztése, energetikai korszerűsítés

·    VP-2-4.1.3.2.-16 Kertészet korszerűsítése - ültetvénytelepítés támogatására öntözés kialakításának lehetőségével

·    VP-2-4.1.3.1.-16 Kertészet korszerűsítése - üveg- és fóliaházak létesítése, energiahatékonyságának növelése geotermikus energia felhasználásának lehetőségével

·    VP4-4.4.2.2-16 Vízvédelmi célú nem termelő beruházások: vízvédelmi és vizes élőhely létrehozása, fejlesztése

·    VP-4-10.1.1.2.-16. Agrár-környezetgazdálkodási kifizetés

·    VP-4-10.1.1.-15 Agrár-környezetgazdálkodási kifizetés

·    VP-4-11.1.-11.2.-15 Ökológiai gazdálkodásra történő áttérés, ökológiai gazdálkodás fenntartása

·    VP4-13.2.1.-16 Kompenzációs kifizetések természeti hátránnyal érintett területeken

·    VP3-5.1.1.2-17 Jégesőkár megelőzésére szolgáló beruházás

·    VP3-5.1.1.1-16 Éghajlatváltozáshoz kapcsolódó és időjárási kockázatok megelőzését szolgáló beruházások támogatása

·    VP4-15.2.1.1-16 Erdészeti genetikai erőforrások megőrzése

·    VP5-4.1.1.6-15 Az állattenyésztési ágazat fejlesztése - trágyatárolók építése

·    VP2-6.3.1-16 Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése

 

(NAK)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám