Megjelentek az első varasodástünetek!
Ezen a héten az időjárás előrejelzések szerint csapadékra a hét első felében számíthatunk, a levegő hőmérséklete maximum 18-25°C között várható, az éjszakai hőmérséklet már várhatóan nem fog fagyközeli értékre csökkenni.
Fagykár:
Javaslom, hogy ellenőrizzük az ültetvényeinket, több gazdálkodó jelezte, hogy a terménykezdeményeket megvágva barna vagy fekete magházzal találkoztak, véleményem szerint ezek a gyümölcskezdemények le fognak hullani a természetes gyümölcshullás idején.
Információink szerint Lengyelországban a kora tavaszi fagy minden gyümölcstermő növényt érintett, ott nagy a fagykár, elképzelhető, hogy ez kedvezően fog hatni a hazai gyümölcspiacra.
Termésszabályozás:
A túlkötött almák vegyszeres ritkítása a héten még elvégezhető, az elmúlt héten a hőmérséklet alacsony volt, így a benziladenin hatóanyagú készítmények sem tudták kifejteni a kellő hatásukat, illetve a gyümölcskezdemények mérete sem nőtt túl sokat, almában (gála) a királyvirágok jellemzően 12-15 mm nagyságúak. A hőmérséklet emelkedésével a termésritkításhoz az időjárás megfelelő lesz, javasoljuk a kezelések elvégzését, amennyiben szükséges.
Ne felejtsük, hogy egy jó terméshez általában az alma virágzatából elég, ha az 5 virágból egy köt meg.
ALMA:
Az alma jelenleg 10-15 mm átmérőjű gyümölcs állapotában van.
Betegségek:
Almafa varasodás:
Az ültetvényekben megjelent a varasodás tünete, elsősorban az idősebb leveleken találhatóak varasodásfoltok, gyümölcsön még nem találkoztam ilyennel. Idővel várhatunk a gyümölcstünetek megjelenésére is. Az aszkospórák még szóródnak, mellettük megjelent a konídiumos alak is, így a betegség már mind a két spórával tud fertőzni. Az almafa varasodás tekintetében ez az időszak a legveszélyesebb, amikor legjobban terjed a kórokozó. Az elmúlt héten a meteorológiai állomásainkat kielemezve (lenti táblázat) láthatjuk, hogy minden általunk vizsgált helyszínen komoly fertőzés volt. Szerencsére az esőzések közt volt megfelelő száraz, szélmentes időszak, amikor lehetett permetezni, remélhetőleg a védekezések eredményesek voltak.
Május első napjaiban csütörtök és vasárnap közt (2024.05.02 és 05.) számíthattunk jelentősebb csapadékra, ekkor a fertőzési nyomás magas volt. Ahogy a korábbi előrejelzésünkben már jeleztük, javasoljuk a folyamatos kezeléseket felszívódó és kontakt szerek kombinációjával. Arra számíthatunk, hogy még egy hónapig, május végéig a varasodás terjedése intenzív lesz, ebben az időszakban fokozottan figyeljünk a védekezésre és amennyiben az időjárás csapadékos a kezeléseket időben végezzük el, esetleg a kezelési fordulókon is érdemes sűríteni. Vegyük figyelembe, hogy a hajtások növekedése intenzív, a felszívódó szerek “felhígulnak” a növényi nedvekben.
Javasolt hatóanyagok:
- fluxapiroxad
- difenokonazol
- mefentriflukonazol
- ditianon+kálium-foszfonát
Almafa varasodás fertőzés 2024 |
||||
helyszín/dátum |
aszkospórák megjelenése |
varasodás fertőzési időpontok |
környezeti tényezők |
a fertőzés mértéke |
Ajak |
03.11. (becsült) |
2024.04.24-25.
|
18 óra levélfelületi nedvesség, ez 10 °C feletti átlaghőmérséklettel |
erős fertőzés |
Apagy |
03.11. |
2024.04.21-22.
|
16 óra levélfelületi nedvesség, ez alatt a léghőmérséklet 0 és 16°C közt volt |
erős fertőzés |
2024.04.22-23
|
46 óra levélfelületi nedvesség |
erős fertőzés |
||
2024.04.24-25. |
19 óra levélfelületi nedvesség |
erős fertőzés |
||
Buj |
03.11. |
2024.04.24-25
|
24 óra levélfelületi nedvesség |
erős fertőzés |
Csenger |
03.11. (becsült) |
2024.04.23-29.
|
minden nap megvolt a legalább 14 órás levél felületi nedvesség ez idő alatt a hőmérséklet 10°C alatt volt a páratartalom 100%-os |
erős fertőzés |
Kótaj |
|
2024.04.25-26. |
24 óra levélfelületi nedvesség |
erős fertőzés |
Nyíracsád |
03.11. (becsült) |
2024.04.23-25.
|
38 óra levélfelületi nedvesség |
erős fertőzés |
Nyírbátor |
03.11. (becsült) |
2024.04.23-25.
|
43 óra levélfelületi nedvesség |
erős fertőzés |
Nyíregyháza |
03.28. (becsült) |
2024.04.22-23.
|
24 óra levélfelületi nedvesség |
erős fertőzés |
2024.04.24-25.
|
42 óra levélfelületi nedvesség |
erős fertőzés |
||
2024.04.26.
|
9 óra levélfelületi nedvesség, ez alatt az átlag léghőmérséklet 0-2°C volt |
nem történt fertőzés |
||
Nyíregyháza - Rozsrétszőlő |
03.28. (becsült) |
2024.04.22-23.
|
28 óra levélfelületi nedvesség, ez alatt az átlag léghőmérséklet 1-10°C volt |
közepes fertőzés |
2024.04.24-25. |
32 óra levélfelületi nedvesség |
erős fertőzés |
||
Tarpa |
03.11. |
2024.04.24-26.
|
41 óra levélfelületi nedvesség |
erős fertőzés |
Tiszakerecseny |
03.11. (becsült) |
2024.04.22-29.
|
a meteorológiai állomásunk adata szerint folyamatosan nedves volt a levélzet, a páratartalom is magas volt |
erős fertőzés |
Tuzsér |
03.11. (becsült) |
2024.04.22-23.
|
36 óra levélfelületi nedvesség |
erős fertőzés |
2024.04.24-25.
|
20 óra levélfelületi nedvesség |
erős fertőzés |
||
2024.04.26.
|
5 óra levélfelületi nedvesség, ez alatt az átlag léghőmérséklet -1- 0°C volt |
nem történt fertőzés |
||
2024.04.26.
|
5 óra levélfelületi nedvesség, ez alatt az átlag léghőmérséklet 2- 4°C volt |
nem történt fertőzés |
||
Ököritófülpös |
|
2024.04.23-25.
|
43 óra levélfelületi nedvesség |
erős fertőzés |
Lisztharmat
Az elmúlt héten a lisztharmat további terjedése a hűvös csapadékos időjárás miatt visszább esett, de találkozhatunk mind a primer (fertőzött rügyekből kifejlődő fertőzött hajtások), mind a szekunder tünetekkel (egészséges levelek, levélszélek deformálódnak kanalasodnak, a deformált részen megjelenik a penésztelep). Jelenleg az elsődleges cél, hogy a szekunder tünetek kialakulását megakadályozzuk, a deformált levelek kisebbek lesznek, asszimilációs felület is csökken, így a termés mennyiségében is jelentkezhet kár.
Az elkövetkező héten napos, meleg időre, május 2-től csapadékra és melegre is számíthatunk, ami kedvez a lisztharmatnak. Számíthatunk egy komolyabb fertőzésre.
Felhívjuk a figyelmet, hogy a varasodás megállítására előszeretettel használt difenokonazol hatóanyag kombinációs partner nélkül nem elég a lisztharmat fertőzéshez.
Javasolt készítmények:
- fluxapiroxad
- kén
- mefentriflukonazol
Tűzelhalás
Tűzelhalás tünettel még nem találkoztam, a virágzás alatt az időjárás hűvös volt, nem volt optimális a baktérium fertőzéséhez. Az elkövetkező időszakban az időjárás melegre és csapadékosra változik, ami már elősegítheti egy nyári fertőzés kialakulását. Az ültetvényekben még elvétve lehet találni egy-egy sarjú virágot, ami jelentéktelennek tűnhet, de pontosan elegendő a tűzelhalás-fertőzés elindításához. A betegség terjedése szempontjából ugyanígy veszélyes lehet a mechanikai sérülés, művelő eszközök, szél, jég okozta sebek, ezeken keresztül is be tud jutni a kórokozó a növénybe.
Zöld almalevéltetű
A levéltetvek már egyre nagyobb telepeket alakítanak ki, a hajtások növekedése erőteljes, ezeken a friss hajtásvégeken szeretnek telepeket kialakítani, a számunkra értékes új leveleket szívogatják, amitől azok deformáltak, zsugorodottak lesznek. Javasoljuk, hogy még a levelek összezsugorodása előtt időben védekezzünk, elsősorban felszívódó készítményekkel. A kontakt rovarölő szerek csak addig hatásosak, amíg a levelek felülete egészséges, a már összezsugorodott levelek védelmében élő kártevőre a kontakt szerek hatástalanok.
Vértetű
A gyökérnyaki szinten áttelelt vértetű egyedek most vándorolnak fel a lombkoronába és kezdik el a telepek kiépítését, sajnos már találkoztam olyan vértetű kolóniával, ami már egész ágakat befedett. Az ellenük való védekezés nehéz, a vattaszerű telepek védelme alatt a kártevő szépen fel tud szaporodni. Javasoljuk ez ellenük való védekezést, a friss hajtásokon megjelenő vértetű ellen a felszívódó rovarölő szerek hatásosak.
Almamoly
Idén érdekes a rajzás, a szokásostól 2 héttel hamarabb indult, majd az első napot követő 12 napig teljesen megállt az almamoly-populáció fejlődése. Az elmúlt héten a hűvös csapadékos időjárás nem kedvezett a rajzásnak és a kártevő szaporodásának. A párosodáshoz alkonyatkor 16 °C feletti hőmérséklet szükséges. A meteorológiai állomásaink adatai szerint 2024.04.16. és 04.28-a között egyetlen egy napon sem jött össze ez a hőmérséklet, papírforma szerint az almamoly az idén - a rajzás első napját leszámítva - még nem rakott tojásokat, annak ellenére, hogy a csapdák már két hete fogják a hímeket. Az első napon (04.15-én) nagy egyedszámban fogtak a csapdák, az akkor lerakott tojások a hűvös, hideg idő és az éjjeli fagy hatására el is pusztultak.
A védekezéssel egyelőre még várjunk, a fejlődéshez szükséges hőmérséklet alacsony, a hőösszegek lassan adódnak össze. A kezelések időpontját az határozza meg, hogy az elkövetkező napokban a felmelegedés milyen mértékű lesz, számításaim szerint a védekezéseket 2024.05.03-04. körül kell elkezdeni.
Almamoly csapdázási adatok 2024. |
|||||
település |
2024.04.14 |
2024.04.15. |
2024.04.16. |
2024.04.24. |
2024.04.28. |
Buj |
0 |
8 |
1 |
3 |
7 |
Nyíregyháza |
2 |
1 |
0 |
1 |
4 |
Ajak |
0 |
9 |
0 |
2 |
1 |
Tuzsér |
- |
- |
- |
- |
- |
Nyíracsád |
0 |
2 |
- |
0 |
3 |
Kölcse |
- |
52 |
0 |
0 |
9 |
Apagy |
0 |
0 |
- |
- |
15 |
Almamoly hőösszeg alapján történő előrejelzése 2024. |
|||
település |
konzekvens imágó fogások időpontja |
hőösszeg (2024.04.29.) |
tojásrakás kezdete az előre várható hőösszegek alapján |
Ajak |
2024.04.15. |
22,31 |
2024.05.03. |
Buj |
2024.04.15. |
24,54 |
2024.05.03. |
Nyíregyháza |
2024.04.14. |
26,47 |
2024.05.03. |
Nyíracsád |
2024.04.15. |
26,27 |
2024.05.03. |
Tuzsér |
2024.04.15. (becsült) |
15,07 |
2024.05.04. |
Apagy |
2024.04.15. (becsült) |
26,39 |
2024.05.03. |
Tarpa |
2024.04.15. (becsült) |
20,04 |
2024.05.04. |
Nyírbátor |
2024.04.15. (becsült) |
21,42 |
2024.05.04. |
Tiszakerecseny |
2024.04.15. (becsült) |
17,45 |
2024.05.04. |
Ököritófülpös |
2024.04.15. (becsült) |
27,93 |
2024.05.02. |
Csenger |
2024.04.15. |
29,23 |
2024.05.04. |
Cserebogarak, bundásbogarak:
A cserebogarak, bundásbogarak a virágzás végével eltűntek az ültetvényekből. Egy-két érési táplálkozást végző májusi cserebogarat még lehet látni, de ezek már komolyabb kártételt nem okoznak.
Keleti gyümölcsmoly:
A keleti gyümölcsmoly rajzása elindult. Ellenük az almamoly elleni kezeléseknél leírtak alapján lehet védekezni, azzal a kivétellel, hogy a granulovírus alapú készítmények a keleti gyümölcsmoly ellen hatástalanok.
Keleti gyümölcsmoly csapdázási adatok 2024. |
|
település |
2024.04.28. |
Apagy |
10 |
Aknázómolyok:
Az almalevél aknázómoly első nemzedéke megjelent a csapdákban, egyelőre még jelentéktelenül alacsony egyedszámmal.
Almalevél aknázómoly csapdázási adatok 2024. |
|
település |
2024.04.28. |
Apagy |
8 |
MEGGY, CSERESZNYE, SZILVA:
A meggy jelenleg meggymag méretű gyümölcs állapotában található.
Az elmúlt héten sajnos több helyen is volt éjjeli fagy, ami a meggyet, cseresznyét sem kímélte, ügyfelektől kaptam képeket bebarnult felületű gyümölcskezdeményekről, ezek idővel befeketednek és le fognak hullani.
Meggyantraknózis:
A meggy következő betegsége, ami ellen védekeznünk kell az antraknózis. A kezeléseket a kötődést követően csapadékos időjárás esetén folyamatosan megelőző jelleggel kontakt gombaölő szerrel javasoljuk elvégezni, hogy megakadályozzuk a gomba növénybe való bejutását.
Javasolt hatóanyag:
- ditianon
Levéltetvek:
Az első levéltetű-kolóniák még csak most kezdenek kialakulni, a hűvös időjárás lelassította ezt a folyamatot. Most már meleg van, a hajtások folyamatosan növekednek, egyre több élőhelyet és élelmet biztosítanak a levéltetveknek. Javasoljuk a védekezéseket minél hamarabb elkezdeni, megakadályozva ezzel a későbbi erős fertőzés kialakulását. Levéltetvekkel elsősorban szilva, cseresznye és barack kultúrában találkozhatunk.
ŐSZIBARACK
Az őszibarack termésnövekedés állapotában van.
Tafrinás levélfodrosodás:
Amire korábban számítottunk, hogy a betegség további terjedése meg fog szűnni, még nem következett be, elmúlt héten a hűvös csapadékos időjárás a tafrinás levélfodrosodás betegségét tovább erősítette. Ahhoz, hogy az újabb levelek fertőzése megszűnjön, magas hőmérsékletre van szükség. Várható, hogy az elkövetkező héten az időjárás melegebb lesz, így a betegség terjedése is megáll.
A károsodott leveleken a deformáció egyre markánsabb lesz és a levéllemez meg fog vastagodni, ez a betegség lefolyásának természetes része. A már fertőzött levelek védelmére nincs lehetőség, majd várhatóan néhány héten belül lehullanak. Az új levelekre való átterjedést remélhetőleg a meleg időjárás meg fogja állítani. Védekezésre nincs szükség.
Keleti gyümölcsmoly:
A keleti gyümölcsmoly rajzása elindult, várhatóan hamarosan megjelennek az első lárvák is. A védekezéseket javasoljuk most elkezdeni.
BASF / Moravszki Gábor