Mezőgazdasági termelés

A német burgonya betakarított termésmennyisége magasabb, mint előző évben és jelentősen meghaladja a sokéves átlagot is. Az oka egyértelműen a vetésterület növekedése. Ez a burgonyaárak szempontjából nem jó hír.


A rossz hír mellett a koronavírus hatásai miatt is hatalmas az ágazati nyomás. A nyomott, esetenként pocséknak nevezett árak ráadásul nem csak a feldolgozott termékekre vonatkoznak, hanem már az étkezési burgonya árait is lenyomták. A főznivaló (B) burgonyáért a termelők alig 11 EUR/100 kg árat kaptak a szeptemberi adatok szerint, ami csupán fele az előző évinek (akkor ez az ár csaknem 20 EUR/kg volt).

1. ábra: Az étkezési burgonya termelői ára (Forrás: AMI, LWK, a hazai áruk raktárkészlete, EUR/100 kg, 2020. szeptember 19-ei állapot szerint)
Vetésterület és általa a termésmennyiség növekedése


A korábban rendelkezésre álló termésbecslési eredmények alapján a Német Szövetségi Élelmezési és Mezőgazdasági Minisztérium (BMEL) körülbelül 11,6 millió tonnára becsüli az idei termést. Ez 8,9 százalékkal több, mint az előző évben és 8,3 %-al magasabb a többéves átlagnál. Ennek a legfőbb oka a burgonyatermő-területek növekedése. Németországban az étkezési, feldolgozásra szánt és ipari burgonya vetési területe 1,2 %-al, közel 275000 hektárra nőtt. A növekedés éllovasa Alsó-Szászország 45 %-al, sorban a következők Bajorország 16 %-al és Észak-Rajna-Vesztfália 13 %-al. Az Észak-Nyugat-Európai Burgonyatermelők Szövetsége szerint ráadásul a 275 ezer hektárból csaknem 190 ezer hektáron friss fogyasztásra szánt étkezési burgonyát termelnek.


2. ábra: A burgonya betakarított termésmennyisége Németországban (millió tonna, Forrás: DEstatistik, BMEL, 2018 ideiglenes)


A koronavírus is gondot okoz a burgonyapiacon

Németországban a burgonya terméshozama az előző évi eredmények alapján 42 tonna/hektár. Ez felülmúlja a két előző száraz év gyenge eredményeit, amely amúgy is 1,6 százalékkal alulmúlta a többéves átlagot. A koronavírussal kapcsolatos megszorító intézkedések a burgonyapiacot érezhetően befolyásolták. A HoReCa szektor bezárása következtében, azaz az „otthonon kívüli fogyasztás” megszüntetésével a burgonya feldolgozása– különösen a fagyasztott hasábburgonya előállítása – iránti igény drámaian csökkent.

Pozitív eredmény, hogy a háztartások 2020 első félévében 15 %-al több étkezési burgonyát vásároltak az előző év hasonló időszakához képest, de az áraknál a megnövekedett vásárlókedv már nem volt észrevehető. A vendéglátóhelyek újranyitását követően a tisztított burgonya és a feldolgozott burgonyatermékek iránti kereslet némileg javult, de a vírus előtti szintet még így sem érte el.


Továbbra is feszült a helyzet feldolgozóiparban

A koronavírus-járvány különösen erősen változtatta meg a sült krumpli piacának fejlődését. Elemzők szerint ennek a hatása még sokáig érezhető lesz. A burgonyapiac egy igényorientált kereskedelmiből egy túlkínálati helyzetre váltott. A vendéglátószektor helyzete ezt különösképpen megnehezítette. Az éttermeknek és gyorsbüféknek be kellett zárniuk. Elvesztették a megrendeléseket, és a nagyobb nyilvános eseményeket törölték. Jó példa, hogy a szektoriális bezárásokkal a csipszek iránti direkt kereslet-kiesést körülbelül 50 %-ra becsülik. Ehhez hozzájön még egy – túltermelés okozta – óriási nyersanyagkínálat a feldolgozóipar számára.

A burgonya-árjegyzék szerint a feldolgozott burgonyatermékek ára rövid idő alatt 17 EUR/ 100 kg-kénti árról 2 EUR/kg alá zuhant. A szerződéses ár 2020 novemberére vonatkozóan jelenleg 5 EUR, a következő év áprilisára pedig 7 EUR/100 kg.


2. ábra: A burgonya ára az európai piacon (Napi árak 2020.04.23-09.18. között, EUR/100 kg)

 

Hollandiában a gyártók jelenleg a normál kapacitásuk körülbelül 80 százalékát használják ki. A sült krumpli iránti igény ugyan felerősödött, de még nem éri el a járvány előtti fogyasztási szintet. A holland De Vries & Westermann tőzsdeügynökség szerint a legtöbb gyártó jelenleg a kapacitásaik lekötése okán nem is aktív a nyílt piacon, ez sem mozgatja a nagykereskedelmet és az árakat.


NAK/Horváth Vivien – Forrás: Dr. Olaf Zinke (Agrarheute)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám