Fiatal gazdálkodó

A NAK az AGRYA-val együttműködve rendezvénysorozatot bonyolított le 2019. február 4-8-a között, az országban 6 helyszínen, Tiszadobon, Kecskeméten, Kónyban, Szegváron, Szekszárdon és Keszthelyen. Az előadássorozat egyik kiemelt témája volt az induló fiatalgazda-pályázat és annak szankciómentes megvalósítása.


Az előadásokat minden helyszínen a Magyar Államkincstár képviselői tartották. A tájékoztatás elsődleges célja az volt, hogy a nyertes fiatal gazdák lehetőség szerint a megvalósítás során elkerüljék az esetleges szankciókat. Az előadó minden pályázati vállalásról és előírásról részletes információkat adott, mely során kihangsúlyozta az elmúlt évek tapasztalatai alapján felmerült problémákat.

A változás-bejelentés módjáról is információt kaptak a fiatalok, amellyel a tervezett projekt átütemezése megoldható a változás-bejelentés elektronikus beküldésével. Nemcsak az átütemezésre, hanem a projekt módosítására is lehetőség van. A változás eredményeként a Kincstár újrapontozást végez, amely eredményeként akár elutasítható a változás-bejelentés igénylése. Ebben az esetben a fiatal gazda újabb bejelentést nyújthat be, esetleg más tartalommal. A mérföldkövekre vonatkozó változás-bejelentéseket viszonylag gyorsan elbírálják, míg szakmai módosítások esetében, az újrapontozás okán elhúzódhat a döntés, de a jelenlegi tapasztalatok alapján már a bonyolultabb változtatások is 1-2 hónap átfutnak.

Fontos felhívni a figyelmet arra, hogy a Kincstár portálján kérdések feltételére is lehetőség van, ahol akár egyedi ügyekre is választ kaphatnak a fiatal gazdák.


(NAK/ Benedek Borbála)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Cím: 1119 Budapest, Fehérvári út 89-95.

Zöld szám: +36 80 900 365

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Adószám: 18399257-1-43

 

Őstermelői adatok lekérdezése

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei