Sikeresen zajlott a 2017. június 21-én, Lajosmizsén megrendezett élelmiszeripari konferencia. A szakmai napon szinte egyedülálló módon a rövid elméleti beszámolókat követően a gyakorlati, hazai megvalósult példák, jó gyakorlatok bemutatására került sor. Előadóink olyan újszerű és korszerű megoldásokat mutattak be különböző témákat és területeket érintve, amelyek a mai jogszabályi követelményrendszerhez igazodva segítik elő a vállalatok versenyképességének növelését.
A rendezvényt Éder Tamás, a NAK élelmiszeriparért felelős alelnöke nyitotta meg. Megnyitójában kiemelte, hogy a kamarának egy területen biztosan nagyon fontos szerepe lehet: ez pedig az információáramlás biztosítása, melynek a Tájékoztatási szolgáltatás keretében is hangsúlyosnak kell lennie. A mai világban a szolgáltatáson keresztül is a kamara egy hiteles információs pont lehet az érdeklődőknek, amely a szakmai információkat a napi gazdálkodás szintéjén is használhatóan adja át.
Az élelmiszeripari konferencia is egyfajta lehetősége annak, hogy a piaci tevékenységeket segítő információkat átadjuk a tevékenység minden egyes szintjén. Az előadások során betekintést kaptunk a különböző hőszivattyús és kombinált megújulóenergia-alapú megoldásokba, melyek reális beruházási költségekkel, rövid megtérülési idővel hozzájárulhatnak a rezsi- és környezetterhelés csökkentéséhez, mindezek által pedig a versenyképesség növeléséhez. Több nagyvállalat is hangsúlyozta, hogy ma már elengedhetetlen a terméktervezés mellett a fenntarthatóság kérdésével is foglalkozni. Megtudtuk, hogy egy jó markinges mindezek mellett a stratégiákkal és tárosztályokkal együttműködve alakítja ki azt az üzenetet a csomagoláson keresztül, ami nem csak egy terméket ad a fogyasztónak, de tartalmazza a vállalat minden eszméjét.
Betekintést kaptunk újszerű technológiákba: megismerkedtünk a nanotechnológiás vegyszermentes tisztítási technológiával, mely nem csak korszerű, de hosszú távú eredményeket is garantál, ezen túl szó esett a manapság egyre nagyobb gondot jelentő munkaerőhiányról, és annak lehetséges megoldásairól; egy jól szervezett és átgondolt céges struktúrában ugyanis a rugalmas foglalkoztatással biztosíthatjuk a piaci helyzetünket és versenyképességünket.
Az előadásokat követően a szakmai nap egy kerekasztal-beszélgetéssel zárult, amely a kis és közepes élelmiszer-feldolgozó vállalkozásoknak adott iránymutatást a fejlesztési lehetőségek valamint a piacra jutás tekintetében.
Az konferenciát Keleti Marcell élelmiszeripari igazgató zárta le. Beszédében elmondta, hogy egyre inkább fontos a szigorodó követelményeknek való megfelelés: az elvárásokat korszerű technológiák és megoldások segítségével lehet teljesíteni. Fontos, hogy nem kell feltétlenül mindent azonnal megtenni: tudatosan, akár kis lépésekkel lehet előre haladni!
A szakmai rendezvény a résztvevők kérdőíves visszajelzései alapján is hasznos és eredményes programnak bizonyult!
(NAK)