Országos hírek

Eddig sikerrel vette az akadályokat az agrárgazdasági kamara, a jövő legfontosabb kérdése a precíziós gazdálkodás hazai elterjesztése és a vízgazdálkodás megreformálása lesz – mondta Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek elnöke, az Országgyűlés alelnöke a NAKlapnak adatott interjújában.

– Berobbant az agráriumba is az informatika, fontosnak tartja a precíziós gazdálkodás hazai elterjesztését?
– Meggyőződésem, hogy a szükséges tudás, információ és infrastruktúra már rendelkezésre áll. A Magosz és az agrárgazdasági kamara arra törekszik, hogy megismertesse a gazdálkodókkal a technológiai robbanás okozta speciális tudást, ami a precíziós termelés elterjesztéséhez is szükséges. Ez azért fontos, mert e nélkül például a fehérjeprogramunk sem lehet sikeres.

– Jó ideje hangoztatott cél a GMO-mentesség melletti fehérje-önellátás…
– És el is indult, korszerű fajtákkal és komoly termelési tapasztalatokkal rendelkezünk. Tavaly 61 ezer hektáron és 180 ezer tonnát meghaladó mennyiséget termeltünk szójából. Készen állunk arra, hogy elegendő mennyiségű fehérjét állítsunk elő. Ha már a szocialisták idején lebontották a cukorgyártási kapacitásokat, s ezzel leépült a termelés is, annak helyére be lehetne lépni a nagyobb fehérjetartalmú növények termesztésével, ilyen lehet a szója.

– Amely viszont elég nagy vízigénnyel bír, s mint tudjuk, a vízgazdálkodás továbbra sem hazánk erőssége, lesz előrelépés e téren?
– Ahhoz, hogy a tavalyi kiváló szójatermést betakaríthassuk, valóban a szerencse is kellett, mert jó eloszlásban volt elegendő csapadék. Ugyanakkor bármennyire is elkötelezett a magyar kormány, az ágazati szereplők nélkül ezt az ügyet nem lehet rendezni. Sokat dolgoztunk azon, hogy miként lehet a vízügyi létesítményeket a gazdák érdekében működtetni, s végül el kellett fogadnunk, hogy e téren a tulajdonviszonyokat nem tudjuk rendezni. Vagyis az állami csatorna marad köztulajdonban, az önkormányzati marad önkormányzati, s a magántulajdon is természetesen érintetlen marad. Stratégiai javaslatunk ezért az, hogy a működtetés közérdekből legyen állami, és a vízhasznosításra, az azzal való gazdálkodásra a gazdáknak egymással együttműködve legyen lehetőségük. Első lépésben minimum ötszázezer hektárra kell emelni az öntözött területek nagyságát, amelyhez gazda-együttműködésre is szükség van. Ha ezt nem sikerül meglépni, nem leszünk képesek végrehajtani a fehérjeprogramot és az ipari zöldségtermesztés, illetve a gyümölcstermelés is lemarad a világpiaci küzdelemben.

– Mi lenne mindennek a haszna?
– Az agrárgazdaság 2015-ben mínusz 0,2, 2016-ban pedig 0,6 százalék fölötti mértékben járult hozzá a GDP-hez. És ez a 0,8 százalékos növekmény lényegében csak az időjáráson múlott. Az arányokat az előállított mezőgazdasági alapanyagok értékére átszámítva azt láthatjuk, hogy csak a kukoricánál 150 milliárd forint, a kalászosok esetében pedig 80 milliárd forint többlet keletkezett. Az öntözés rendezésével az agrárgazdaság termelési értéktöbblete elérheti az évi 250–300 milliárd forintot.

– A vízgazdálkodási stratégia, amely a napokban kerül a kormány elé, megfogalmaz konkrét határidőket és összegeket? (A stratégiára vonatkozó kormányhatározat az interjú után jelent meg - a szerk.)
– Néhány hónapon belül a végleges döntés is megszülethet. Különböző lépések vannak, például a Vidékfejlesztési Programban az öntözővíz hasznosítására vonatkozó pályázatok szerepelnek, ez ötvenmilliárd forintos nagyságrendet jelent, de a KEHOP-ban és más jogcímeken, amelyekből ár- és belvízvédelmi rendszerek kialakítására biztosít az unió forrásokat, 300–500 milliárd forintot is költhetünk e fejlesztésekre. Tehát ár- és belvízvédekezésre uniós forrás áll rendelkezésre, s ahol a belvizet elvezetem, ott az öntözővizet is be tudom vezetni. Azt kell átgondolni, hogy a költségvetésnek melyik hoz nagyobb bevételt, ha növeljük harminc százalékkal, vagyis közel nyolcszázmilliárd forinttal az agrárkibocsátást, vagy a vízdíjból behajtunk pár száz millió forintot. Ennek megfelelően javaslatunk az, hogy a vízért legfeljebb annyit követeljen meg az állam, amennyit az uniós kötelezettség minimálisan előír.

– Az említett öntözésfejlesztési forrást eddig alig vették igénybe a gazdálkodók, mi ennek az oka?
– Nem véltetlen, hogy kevés pályázatot nyújtottak be. Azért,mert ahhoz, hogy a gazda egy öntözésfejlesztési beruházást megvalósítson, ahhoz a jelenlegi bürokratikus viszonyok mellett egy hihetetlen procedúrán kell átesnie, mire benyújtja pályázatát. Ezt egy kisebb gazdálkodó kevésbé tudja végigvinni, e téren elengedhetetlen az egyszerűsítés.

– A belvízgondok már most kevésbé jelentkeznek, ez már az elindult átalakítások eredménye?
– Valóban érdemleges változások történtek. A vízügyi létesítmények jelentős részét működőképes állapotba hozták, a közmunkaprogramnak köszönhetően ma már azt lehet mondani, hogy áramlik a víz a csatornákba, az azok végén lévő átemelő szivattyúk működnek és ezért van az, hogy például a tavalyi kimondottan veszélyes időjárás ellenére legfeljebb negyvenezer hektárt borított a belvíz, s az is folyamatosan csökken. De a 2010 előtti években jellemzően 120–130 ezer hektár került víz alá, használhatatlanná téve az adott területeket.

Jakab István

– Az unió mindinkább a környezetvédelem felé fordult az agrártámogatások terén is. Mire számít e téren 2020 utánra?
– A KAP félidős felülvizsgálata most zajlik, a bizottság kialakított egy kérdőívet, így a saját véleményünk is ott lehet a döntésekben. De jó hír, hogy az uniós érdekképviseletek szövetségében Kis Miklós személyében alelnököt adunk a Copa-Cogecába. Meggyőződésem, hogy közös agrárpolitikára szükség van, ha elmaradna a mai termelés, a vidék és környezetünk állapota is súlyos mértékben károsodna. A 2020 utáni támogatási rendszer esetében egyébként az a legfontosabb, hogy drasztikusan le kell csökkenteni az adminisztrációt, a különböző folyamatokat, tiszta, világos szabályokat kell alkotni, amiket mindenki be tud tartani.

– A madárinfluenza által érintett régiókban számíthatnak az érintettek a közvetett károk enyhítésére?
– A közvetlen károkat természetesen kifizetik, a közvetettek esetében még zajlik az egyeztetés. A feldolgozók helyzetét nem sikerült rendezni, pedig ha az alapanyag-ellátás hiányában kénytelenek leállni, az nekik is felér egy természeti katasztrófával. Vagyis e téren egyeztetések vannak, eredményeket még nem látunk.

– Állattartásnál maradva, a sertésstratégia nem váltotta be a reményeket.
– A sertésállomány duplázásáról volt szó, van kedvező elmozdulás, ám az meg sem közelíti a célokat.

– Mi okozta a megbicsaklást?
– Az orosz embargó nagyon negatívan hatott. Nemcsak azért, mert kiesett a magyar export, amit Oroszországnak szántunk, és semmivé vált a korábbi nagyon intenzív piacépítő munka, hanem azért is, mert a nagyobb termelési színvonalon működő uniós országokból támogatott termékként jelentek meg nálunk is e termékek, vagyis saját piacainkon vertek meg.

– Most, hogy a kínai piacokat az egész unió felfedezte, javulhat a helyzet?
– Az egyik, sok nehézségen átesett cég, a Pápai Hús talpra állítása után az ázsiai piacokon megfelelő versenytársként fog megjelenni a magyar sertés, ami a teljes ágazatra kedvezően fog hatni.

– Sikeresnek tartja a 2010 óta eltelt időt, vagyis a második Orbán-kormány óta eltelt időszakot az agrárium szempontjából?
– Én még gazdaembert dicsekedni nem hallottam, s ez nekem sem kenyerem. De a tények önmagukért beszélnek. Az említett időszakban az agrárkibocsátásunk több mint ötven százalékkal nőtt, a kivitelünk közel ugyanilyen arányban bővült, ma már meghaladja a nyolcmilliárd eurót. Mindez jelentős eredmény, azonban, ha azt vizsgáljuk, hogy most hol tartunk a lehetőségek kihasználásában, akkor nagy jóindulattal állíthatom azt, hogy félúton járunk. Most jutottuk oda, hogy az uniós források jól hasznosuljanak. Az előző ciklusban a gazdaságok  fejlesztésére a források alig 16 százaléka, a mostaniban hatvan százaléka jut, miközben a teljes kifizetési rendszert megreformáltuk, s így könnyebben tudnak élni ezen lehetőségekkel.

– Az agrárgazdasági kamarának sikerült betöltenie kitűzött szerepét?
– Négy év alatt hatalmas építkezésen, fejlődésen ment át, úgy, hogy már az első pillanattól kezdve élesben kellett dolgozni, amit magas színvonalon meg is tettek. A testület eddigi feladatait jól elvégezte, most következhet a finomhangolás, hogy a kamara tagjai számára olyan, a gazdaságfejlesztéssel összefüggő lehetőségeket teremtsen, aminek a vége az, hogy a különböző piacokon szervezetten tudjanak megjelenni. A testület abban is partner, hogy az egyes ágazatokban, így a feldolgozás területén is úgy valósuljanak meg a fejlesztések, hogy a gazdálkodók maguk is tulajdonossá válhassanak. A profit egy része is vissza kell kerüljön a gazdákhoz, mert ez adja hosszú távon a stabilitást.

(NAKlap, 2017. márciusi szám) (fotó: Gyulai Tóth Zoltán/NAK)