Szeretnénk felhívni a NAK-tagok figyelmét az MSME Tech Summit tanácskozásra, valamint az AGRI FEST 2018 nemzetközi mezőgazdasági kiállításra.
MSME Tech Summit konferencia – 2018. augusztus 22., Chendai (India)
„A globális versenyképesség építése a technológia és az innováció révén" címen kerül megrendezésre a konferencia. A kis és közepes vállalkozások egyre inkább technológiába fektetnek be, a változó piaci követelményeknek való megfelelés, a költségek csökkentése és a szabályozási normáknak való megfelelés új kihívások elé állítják ezt a kört; a rendezvény a kis és közepes vállalkozások a szemszögéből, igényei alapján keresi a megoldási, fejlesztési lehetőségeket.
További információ és regisztráció az alábbi honlapon érhető el: http://msmetech.tntdpc.com/index.php#about
AGRI FEST 2018 – 2018. október 24-26., Lucknow (India)
A rendezvény azzal a céllal jött létre, hogy platformot biztosítson az indiai mezőgazdasági társadalom számára. Ez egy olyan fórum, ahol a szakmai szervezetek, kormányzati intézmények, politikai döntéshozók és a média találkozhatnak, nem csak Indiából, hanem külföldről is, hogy párbeszédet folytassanak a gazdálkodókkal és az ágazatban érdekeltekkel, megvitathassák az agrárium fejlesztési lehetőségeit
További információ az alábbi honlapon és elérhetőségen kérhető: www.key2green.com; Key2Green Pvt. Ltd., E-58, Third Floor, Near PNB ATM, Old Jasola, New Delhi-110025 (INDIA), Tel: +91-11-2994 9816, Fax: +91-11-2694 0127, Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
(nak.hu)