A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Élelmiszeripari Igazgatósága 2021. október 19-20. között ismét megrendezte a Tejipari szakmai gyakorlati napok keretében a Savas alvasztású tejtermékek készítése elnevezésű programját, kezdő szinten.
A kétnapos szakmai program Mosonmagyaróváron, a Magyar Tejgazdasági Kutatóintézet telephelyén zajlott le. A résztvevők széles spektrumból képviseltették magukat, jelen voltak őstermelők, kis és közepes méretű üzemek munkatársai, kereskedők és volt, aki a vendéglátásból érkezett. Céljuk volt többek között megismerkedni a savas alvasztású termékek gyártástechnológiájával, esetleges gyártási problémáik felderítése, új potenciális termékek elkészítésének lehetőségének feltérképezése. Ehhez az MTKI tapasztalt szakemberei maximálisan megteremtették az elméleti és tapasztalati hátteret. A résztvevőknek lehetőségük volt tapasztalataik, problémáik megvitatására nem csak a kutatóintézet munkatársaival, hanem egymással is.
Fotó: NAK
A program során az első napon a résztvevők egy előadássorozaton vettek részt, ahol megismerkedtek a tej, mint alapanyag tulajdonságaival, a kefir, joghurt és tejföl gyártástechnológia elméleti hátterével és a helyes gyártási higiénia követelményeivel. Ezt követően a kutatóintézet tanüzemében lehetőség nyílt ezen termékek gyártásának bemutatására és sor került a másnapi rögös túró beoltására is. A program második napján a jelenlévők megismerkedtek a rögös túró gyártástechnológiájának elméleti hátterével. Ezt követően az üzemben bemutatásra került a rögös túró, leveles túró és a vaj készítésének módszere. A délután folyamán a résztvevők előadás keretében hallhattak a gyártási hibákról és a különböző, iparban használt savas alvasztású kultúrák tulajdonságairól. A program zárása egy kostoló volt, ahol a különböző kultúrákkal elkészített termékek összehasonlító vizsgálatára került sor.
A „Tejipari szakmai gyakorlati napok” programunk utolsó eseménye novemberben kerül megrendezésre, ahol az Oltós alvasztású sajtokról, sajthibákról hallhatnak a gyakorlatban is jól hasznosítható információkat tagjaink.
(NAK/Penksza Péter)