Növénytermesztés

Elapadt a hazai burgonyakészlet, a folyamatosan csökkenő vetésterület, valamint az alacsony tárolókapacitás miatt általában csak január végéig, február közepéig tart ki a magyarországi burgonyatermés – olvasható a Világgazdaságban.


Az Agrárgazdasági Kutató Intézet szerint tavaly 8046 hektárról 192,7 ezer tonnát szedtek fel, a termésátlag 13,4 és 50 tonna között mozgott. A hazai termésből évi 60-80 ezer tonna a kiskereskedelmi láncoké.
– Általában csak január végéig, február közepéig tart ki a magyarországi burgonyatermés, az ok a tárolókapacitás hiánya és a gyengébb minőség – mondta a Világgazdaságnak Tasnádi László, a komáromi Solum Zrt. burgonyatermesztési igazgatója.

Az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) jelentése szerint az idei második héten a Budapesti Nagybani Piacon kilogrammonként 140 forint volt a burgonya bruttó termelői átlagára, miközben egy évvel ezelőtt 80 forintot kellett fizetni érte. A kiskereskedelemben a mosott, csomagolt burgonya már 300 forint körüli áron kapható.

A rossz időjárás miatt a nagy európai burgonyatermesztő országokban is kevesebb termett, Franciaországban például 30 százalékkal lett kisebb a jó minőségű áru mennyisége. Tasnádi László szerint Magyarországon a levegő páratartalma alacsonyabb a tárolás számára optimálisnál, emiatt a burgonya gyakran vizet veszít, a héj alatt foltos lesz. Emiatt január végénél, február közepénél tovább itthon nem tárolják a krumplit.

Magyarországon csak néhány cég van, amely nagyobb mennyiségben képes ellátni az áruházakat, az egyik a 300 hektáron termelő Solum, de a 13 ezer tonnányi tárolókapacitása is a legnagyobb itthon. Saját árujukat ők is február környékéig tudják feldolgozni, utána jön az import. Júniustól a korai hazai burgonyát vásárolják fel a déli területekről, júliustól a saját termésből működik a feldolgozójuk.

A KSH szerint 1960-ban még hárommillió tonnás volt a termés, ez 1990-ben 1,2 millióra, a 2000-es évek elejére pedig 780 ezer tonnára csökkent. Az agrárkamara korábbi összesítése szerint üzemi méretekben alig több mint nyolcezer hektáron termelnek burgonyát, ahonnan mintegy 200 ezer tonna termést takarítanak be. Az AKI szerint tavaly 8046 hektárról 192,7 ezer tonnát szedtek fel, a termésátlag 13,4 és 50 tonna között mozgott.


(forrás: Világgazdaság)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám