Növénytermesztés

A Nemzeti Agrárkamara (NAK) közreműködésével begyűjtött adatok alapján az AKI elkészítette az őszi mezőgazdasági munkák állásáról szóló tájékoztatóját. Napraforgóból és kukoricából több termett, mint 2017-ben.


A november 12-i tárgyidőpontra vonatkozó operatív jelentések adatai alapján az őszi vetésű növények tervezett területe idén 1,7 millió hektár, és a terület közel 100 százalékán megtörtént a talaj-előkészítés. A tavaszi vetésű növények tervezett területe 1,9 millió hektár, melyeknél a talaj-előkészítési munkák a tavalyihoz képest gyengébben, 46,8 százalékon állnak.

Az őszi gabonafélék vetését 1,4 millió hektáron tervezték, és a tervezett terület 98,4 százalékán végeztek a vetéssel november 12-ig. Az elvégzett munka szinte a végéhez ért a tervezetthez képest: az őszi árpa vetésénél 100 százalékon, a tritikálénál 99,1 százalékon, az őszi búzánál 98,6 százalékon állt. A durumbúza esetében 84 százalék volt az arány. Az őszi rozs vetését 31,1 ezer hektáron tervezték, a jelentés napjáig szinte be is fejeződött a vetés. Az őszi búza (durumbúza nélkül) tervezett vetésterülete valamennyivel több a tavalyinál, 962,4 ezer hektár, amelyből 948,6 ezer hektáron fejeződött be a vetés. Az őszi búza és az őszi árpa vetése is a korábbi éveknek megfelelő ütemben halad. Az őszi káposztarepce vetését az előző évinél mintegy 5,2 százalékkal nagyobb területen, 308,5 ezer hektáron tervezték a gazdák ebben az idényben, és november 12-re szinte el is végezték a munkát.

A napraforgó betakarítása novemberre befejeződött, a vetésterület 100 százalékát learatták, összesen 604,4 ezer hektárról 1,8 millió tonna napraforgót takarítottak be. A napraforgó hozama országosan 3 tonna/hektár, 5,7 százalékkal több az egy évvel korábbi hoz képest. A legalacsonyabb termésátlagot Jász-Nagykun-Szolnok megyéből (2,6 t/ha), a legmagasabbat Komárom-Esztergom megyéből (3,5 t/ha) jelentették.

A burgonyát teljesen betakarították, termésátlaga 24,0 tonna/hektár, 4 százalékkal kevesebb, mint 2017-ben. A legalacsonyabb termésátlagot Heves megyében (13,4t/ha), a legmagasabbat Komárom-Esztergom megyében (50t/ha) érték el a termelők.

A szójabetakarítás is a végéhez közeledik, így az összesen 60,1 ezer hektáron vetett növény 2018. évi termése 172,1 ezer tonna, a termésátlaga 2,9tonna/hektár, amely 16,7 százalékkal több a tavalyihoz mérten.

A cukorrépa 15,4 ezer hektáros termőterületének 65 százalékát takarították be november 12-ig. A cukorrépa hozama hektáronként 63,8 tonna körül alakult, amely 3,4 százalékkal múlta felül a 2017. évi eredményt.

A kukorica hazai 2018. évi termőterülete megközelítőleg 900 ezer hektár, amelyből november 12-ig 888 ezer hektárt, a teljes terület 98,8 százalékát aratták le. A 8,3 tonna/hektár termésátlag 24,6 százalékkal magasabb a 2017. évinél. Az eddig learatott 7,4 millió tonna kukoricatermés vélhetően már csak kismértékben fog módosulni (a kukoricából 2017-ben 6,6 millió tonna termett). Hibridkukorica-vetőmagot 2018-ban 27,4 ezer hektáron termeltek, november 12-ig a terület majdnem 100 százalékán történt meg a betakarítás. A termésátlag 3,4 tonna/hektár volt, 20 százalékkal több a tavalyinál. A silókukorica betakarítása a végéhez közeledik, termésátlaga közel 30,7 tonna/hektár, mintegy 15 százalékkal több a 2017. évi mennyiségnél.

A jelentésben kiemelt zöldségfélék betakarítása szinte befejeződött a jelentés napjáig. A csemegekukorica termésátlaga 16,6 tonna/hektár körül alakult, 1,6 százalékkal mérséklődött a 2017. évihez képest. Országos átlagot tekintve a tavalyinál magasabb hozamot értek el a zöldpaprika, a karfiol és a vöröshagyma termelői 2018-ban.

Az őszi betakarítású gyümölcsök szedése a végéhez közeledik. Az őszibarack termésátlaga 6,8t/ha, 48 százalékkal marad el a 2017. évitől. A legnagyobb volumenben termesztett gyümölcs, az alma termésátlaga 32,4 t/ha, 76 százalékkal haladta meg a tavalyi értéket. Körtéből 13,9 tonna termett hektáronként, a termésmennyiség pedig 42,2 százalékkal volt több, mint 2017-ben.

A teljes jelentés itt elérhető.


(forrás: AKI)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám