Növénytermesztés

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által begyűjtött július 16-i adatok alapján az AKI közreadta a nyári mezőgazdasági munkák állásáról szóló tájékoztatást.


A kalászosok teljes termőterületének 73,8 százalékáról, 1 millió hektárról közel 5 millió tonna gabonát takarítottak be. Az őszi búza betakarítása Közép-Magyarországon, Közép-Dunántúlon, Észak-Magyarországon, Észak-Alföldön és Dél-Alföldön 75százalék fölött alakult, néhány megyében azonban csak a munkák felét végezték  el a jelentés napjáig. Az őszi búza összes területe 950 ezer hektár, amelyből a betakarított terület 723 ezer hektár, az összterület 76 százaléka volt július 16-ig, és eddig közel 3,7 millió tonna őszi búzát takarítottak be. A tavalyitól 1,7 százalékkal elmaradó termésátlag országosan 5,1 t/ha, a legalacsonyabb Bács-Kiskun megyében (4,2 t/ha), a legmagasabb Baranya megyében volt (6,2 t/ha).

A durumbúza aratása Pest, Komárom-Esztergom, Baranya, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Békés megyében befejeződött, országosan a termőterület 78,8 százalékán történt meg a betakarítás. A termésátlag a július 16-ig betakarított területeken nem változott az egy évvel korábbihoz képest, átlagosan 4,7 tonna volt hektáronként.

Az őszi árpa aratása a végéhez közeledik, a tavaszi árpa aratása a termőterület felén történt meg a jelentés napjáig. Az őszi árpa termésátlaga országos szinten 4,9 t/ha, ami 2,4 százalékkal kevesebb, mint 2016-ban. A tavaszi árpa termésátlaga 4t/ha volt, 20,6 százalékkal kevesebb, mint az előző évben. A rozs területének 52százalékát, a tritikálé területének 60 százalékát aratták le. A rozs termésátlaga 3,6 t/ha, 5,6 százalékkal kevesebb, mint egy éve, míg a tritikálé hektáronkénti 3,7 tonna eredménye 11,8 százalékkal kevesebb a 2017. évinél. A zab betakarítása 22 százalékon áll, termésátlaga 2,7t/ha. Az őszi káposztarepce betakarítása a végéhez közeledik (98,5 százalék). A magborsó betakarítása 85,8 százalékos készültségen állt és 2,1 t/ha volt a termésátlag.

A tarlóhántást a tervezett terület több mint harmadán már elvégezték a gazdák. A másodvetést a tervezett 9,7 ezer hektárnyi terület 56,7 százalékán, 5,5 ezer hektáron fejezték be.

A zöldborsó betakarítása a terület 94százalékán, 19,1ezer hektáron fejeződött be, a termésátlag 3,9t/ha volt, ami közel 30 százalékkal alacsonyabb, mint 2017-ben. A csemegekukorica betakarítása éppen csak elkezdődött, országosan 11 százaléknál tart. A zöldbab esetében 33 százalékos a készültség, a termésátlag 7,8t/ha körül alakult, 42 százalékkal több, mint 2017-ben. A korai burgonya betakarítása néhány megyében már befejeződött (Komárom-Esztergom,  Békés,  Csongrád megye), országosan viszont a burgonyatermőterület 51,2százalékát takarították be, a termésátlag 23,6t/ha volt.

A gyümölcsfélék közül a meggy szedése a végéhez közeledett július 16-án. Az országos átlag a tavalyihoz képest 25,2 százalékkal magasabb, 8,3 t/ha volt, de a szórás igen nagy a megyék között. A tavaszi fagyok miatt a kajszitermés nagyon gyengének tekinthető, a Nyugat-Dunántúl és a Dél-Alföld régiókban  tapasztalható  a  legnagyobb  terméskiesés. A kajszi szedése a termőterület 92 százalékán fejeződött be, és az országos termésátlag 1,7 tonna volt hektáronként, de nagy különbségek tapasztalhatók az egyes megyék eredményei között.

További részletek itt.


(forrás: AKI)


 

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám