Növénytermesztés

A burgonya termőterületek nagysága valamivel nőtt a tavalyihoz képest, így tízezer hektár fölé emelkedett, ami valószínűleg az állami támogatásnak köszönhető, ám az idei év nem hoz kiemelkedő termést – mondta a Magyar Hírlapnak Kecskés Gábor, az Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács elnöke.


Indul az újkrumpli-szezon, ám a mostanában megjelenő termények még fóliasátorban termesztett primőr áruk, ez pedig az árukon is érződik. Az óburgonyából a jó minőségű készletek a várakozásoknak megfelelően mostanra kifogyófélben vannak vagy már elfogytak. A burgonyafélék közül az újburgonya termesztése a leginkább kézimunka igényes, a termés pedig főleg a kistermelők által előállított.

Kecskés Gábor, az Országos Burgonya Szövetségének és Terméktanácsának elnöke elmondta, az idei szélsőséges időjárás a burgonyatermést is igen érzékenyen érintette, hiszen a krumpli sem az aszályt sem a túl sok vizet nem szereti. Hozzátette, korai lenne még jóslatokba bocsátkozni a teljes éves termésről, hiszen a betakarítás egészen október végéig eltarthat.
– A mostani tavasz belvizes volt, ami abban segítette a termelőket, hogy kirajzolta, hova nem szabad ültetni burgonyát – részletezte az elnök, aki ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a hirtelen nagy mennyiségben lezúduló csapadékkal járó felhőszakadásokat a krumpli „nagyon nem szereti és nem is bírja”, ha pedig vízborítás alá kerül, azonnal tönkremegy.

– Ha nagyon aszályos forró nyár lesz vagy túlzottan csapadékos, akkor az bizonyosan hátrányosan fogja befolyásolni a hozamot. Ami már most biztosan látszik, hogy szépek az állományok, igaz a szabadföldi termésnek megcsúszott az érése az elhúzódó hideg miatt – számolt be Kecskés Gábor, aki szerint kimagasló hozamra idén biztos nem számíthatunk, sokkal inkább egy jó közepes termés várható.

Az újkrumpli esetében stabil árszint alakult ki az utóbbi években, ettől nagyban eltérő kilengéstől nem kell tartani, de bizonyos mértékben az időjárás ezen még változtathat. A nagybani piacon 450-480 forint körül alakul az újkrumpli ára kilónként, de a boltokban akár ezer forintnál is többet elkérhetnek érte.

Kecskés Gábor szerint a hazai burgonyatermesztő ágazat az áfacsökkentésért kampányol, ennek kapcsán az agrárminisztériummal folynak a tárgyalások. A burgonya áfájának öt százalékra történő csökkentésétől véleménye szerint nagy lendületet nyerhetnének a hazai termesztők úgy, hogy a fogyasztók is jól járnának, hiszen több hazai burgonya kerülhetne a kosarakba.

 

(Magyar Hírlap)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám