Gazdaságfejlesztés

A Nemzetgazdasági Minisztérium 100 milliárd forint keretet biztosít az élelmiszeripari középvállalkozások támogatására. A tárca a pályázati felhívást – amelynek kialakításában az agrárkamara is részt vett – társadalmi egyeztetésre bocsátotta.

 


Az Nemzetgazdasági Minisztérium pénteken társadalmi egyeztetésre bocsátotta az „Élelmiszeripari komplex beruházások támogatása kombinált hiteltermékkel” című pályázati felhívást – tájékoztatott Rákossy Balázs, az NGM európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára. A minisztérium alapvető fontosságúnak tartja az ipar és a gazdaság fejlesztését célzó Irinyi-tervben is kiemelt élelmiszer-feldolgozó ágazat fejlesztését. A pályázat célja, hogy a vissza nem térítendő fejlesztési forrás és a kedvezményes kamatozású kölcsön révén segítse az élelmiszer-feldolgozó középvállalkozások piaci pozíciójának erősítését, a munkahelyek megtartását eredményező beruházásokat és a helyi gazdaság megerősítését.


A tárca összesen 100 milliárd forint keretet biztosít a célra. Az élelmiszeripari középvállalkozások 50-750 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyerhetnek el, míg az igényelhető kölcsön összege minimum 50 millió, maximum 2 milliárd forint lehet.
A támogatott beruházásnak olyan kapacitásbővítést kell eredményeznie, amelyre tényleges piaci igény mutatkozik, illetve javítja a technológiai felkészültséget, versenyképességet és hatékonyságot, hangsúlyozta Rákossy Balázs. A támogatásból lehetőség van új eszközök, gépek beszerzésére, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítására, infrastrukturális és ingatlan beruházásra, továbbá megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazására is.
A támogatási kérelmeket várhatóan 2016. november 30. és 2018. november 30. között lehet beadni.


Az NGM által társadalmi egyeztetésre átadott pályázat megalkotásában a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara is részt vett. Ahogy azt egy szeptember eleji sajtótájékoztatón Győrffy Balázs NAK-elnök elmondta, a kamarának is jelentős szerepe volt abban, hogy 50 milliárd forintról 100 milliárdra növelték a GINOP keretéből a közepes méretű élelmiszeripari vállalkozásoknak szánt forrást.


(MTI/nak.hu)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Cím: 1119 Budapest, Fehérvári út 89-95.

Zöld szám: +36 80 900 365

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Adószám: 18399257-1-43

 

Földbizottsági meghívók

Őstermelői adatok lekérdezése

Ügyfélszolgálati irodák és falugazdászok