Vidékfejlesztés

A Helyi Fejlesztési Stratégiák elkészítésére írt ki pályázatot a Miniszterelnökség november 10-én, amelyre az Irányító Hatóság által előzetesen elismert LEADER Helyi Akciócsoportok nyújthatják be pályázatukat.

A felhívás célja, hogy egy olyan, társadalmi egyeztetésen alapuló helyi fejlesztési stratégia szülessen meg, amelynek köszönhetően a 2014-2020 közötti uniós támogatási időszakban a helyi igényeknek megfelelő projektek, fejlesztések valósuljanak meg.

A kormány a Partnerségi Megállapodás keretében céljául tűzte ki a társadalmi együttműködés erősítését és a szegénység, valamint a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelmet. Ezen belül kiemelt feladat a vidéken élők számára lakóhelyük élhetőbbé és vonzóbbá téltele. A most megjelent pályázati felhívás a kitűzött célok elérését szolgálja a kormány és a Leader Helyi Akciócsoportok együttműködésével.

A pályázatok benyújtására kizárólag az Irányító Hatóság által előzetesen elismert Leader Helyi Akciócsoportok számára nyílik lehetőség. A rendelkezésre álló 1 milliárd forintos keretösszegből a helyi fejlesztési stratégia elkészítésére, ezen belül képzések szervezésére, elemzések, tanulmányok elkészítésére, konzultációs tevékenységek, fórumok lebonyolítására, valamint adminisztrációs és igazgatási feladatok elvégzésére kaphatnak támogatást az akciócsoportok.

Amennyiben a pályázók sikeresen teljesítik a felhívásban foglalt elvárásokat, akkor véglegesen elismert Leader Helyi Akciócsoporttá válnak és így koordinálhatják az illetékességi területre jutó fejlesztési források felhasználását a 2020-ig tartó időszakban.

A pályázatra a támogatási kérelmeket 2015. december 10. és 2015. december 17. között kizárólag elektronikus úton nyújthatják be a Leader Helyi Akciócsoportok az MVH felületén, a www.mvh.gov.hu weboldalon. A kötelezettségeket 2016. április 30-ig kell teljesíteni, a kifizetési kérelmeket pedig 2016. május 15-ig kell benyújtani.

A felhívás részletes megismerésében és a pályázatok leadásában a www.szechenyi2020.hu weboldal, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara gondozásában megjelent kézikönyv ad részletes tájékoztatást és segítséget.

(Miniszterelnökség)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Cím: 1119 Budapest, Fehérvári út 89-95.

Zöld szám: +36 80 900 365

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Adószám: 18399257-1-43

 

Földbizottsági meghívók

Őstermelői adatok lekérdezése

Ügyfélszolgálati irodák és falugazdászok