`

Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület kérésére a Földművelésügyi Minisztérium (FM) a források hatékonyabb kihasználása érdekében engedélyezte a Magyar Méhészeti Nemzeti Programban szereplő támogatási keretösszegek közötti átcsoportosítást. A kifizetések elkezdődtek.

 

Az FM döntésének köszönhetően a varroa atka elleni gyógyszeres védekezés támogatása, a méhcsaládok számának szinten tartása (méhanya támogatás), a méz kinyeréséhez és léptároláshoz, valamint vándoroltatáshoz szükséges új eszközök beszerzésének támogatása, illetve több más, kisebb alintézkedésre igénybe vehető támogatási keretösszegek is megemelkedtek.
A keretátcsoportosítással egyúttal az is lehetővé vált, hogy a 2015/2016. végrehajtási évben a varroa atka elleni gyógyszeres védekezés támogatása alintézkedésre benyújtott kifizetési kérelmekben foglalt jogos támogatási igények 90%-os elfogadási arány helyett, 92,5%-ban, míg a méhanya támogatás alintézkedésre a kérelmekben foglalt jogos támogatási igények visszaosztás nélkül kifizethetőek legyenek.
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal rövid határidővel, a keretátcsoportosítás jóváhagyását követő egy héten belül elvégezte a támogatások kifizetéséhez szükséges feladatokat, így a támogatások kifizetése 2016. szeptember 27-én megkezdődhetett.
A 2015/2016. végrehajtási évben benyújtott kérelmekben foglalt jogos támogatási igények alapján a varroa atka elleni gyógyszeres védekezés támogatása intézkedésre 6 794 méhész-gazdálkodó részére összesen 812,8 millió forint, míg a méhanya támogatásra 1 996 méhész-gazdálkodó részére összesen 108,7 millió forint támogatás folyósítására kerül sor a napokban.


(MVH)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám