Mezőgazdasági termelés


Nagyobb sebességre kapcsol a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. Falugazdászainkon keresztül mostantól aktívan keressük azokat a gazdálkodókat, akiknek szükségük lehet segítségre.


A világ gyors ütemben változik körülöttünk és az agráriumban tevékenykedők is robbanásszerű fejlődést élnek át. Percenként 140 fővel gyarapodik a Föld lakossága, 2050-re a világ népessége eléri a kilencmilliárdot. Ennek következményeként tovább fog emelkedni az élelmiszerek iránti igény is.

Ezzel párhuzamosan a klímaváltozás miatt egyre szélsőségesebb időjárás, a folyamatosan szűkülő erőforrások mind inkább korlátozó tényezői lesznek az élelmiszer-termelésnek. A mostani közel 7 milliárd ember élelmiszer-szükségletét a Földön 1,6 milliárd hektár szántó- és ültetvényterület elégíti ki, ami legfeljebb 5 százalékkal növelhető. A bővülő igényekkel tehát fizikai adottságokban szűkülő lehetőségek állnak szemben. Az agráriumban dolgozóknak egyre többet és többet kell megtermelniük ugyanakkora területen, ehhez pedig innovatív technológiákra, naprakész tudásra van szükség.
A világ legnagyobb része elébe megy ezeknek a kihívásoknak. A világgazdaságban ugyanis jelentős, egyre gyorsuló ütemű technológiai változás zajlik, ami nem kerüli el az agrár- és élelmiszer-gazdaság szereplőit sem. Elég csak a precíziós gazdálkodásra, az agrárinformatikára, a digitalizációra, a biotechnológiára gondolni. Emellett a kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységek várhatóan további lehetőségeket nyitnak meg, melyeket most még talán el sem tudunk képzelni (pl. robotizáció, önvezető traktorok, stb.).

Olyan versenyben vagyunk, amiben a világ minden gazdálkodója részt vesz. Tisztában kell lennünk a haladás irányával, ütemével és már most csatlakoznunk kell az élen járók táborához. Annak érdekében, hogy a versenyben megőrizhessük, de inkább javíthassuk pozícióinkat, élni kell az új információkkal és a modern technológia adta lehetőségekkel.
Felismertük és szükségszerű küldetésünknek, felelősségünknek tekintjük, hogy segítsük a gazdálkodókat, megismertessük velük a legújabb ismereteket, technológiákat, módszereket. Küldetésnyilatkozatunk is arra kötelez minket, hogy támogassuk tagjaink sikeres gazdálkodását, biztosítsuk nekik a naprakész információkat, képviseljük az érdekeiket és ösztönözzük az együttműködést az agráriumban.
Falugazdászaink komoly segítséget nyújtanak azoknak, akik megkeresnek minket: az adminisztrációs terhek enyhítése és a szakmai tájékoztatások mellett jelentős, közel 1000 milliárd forint az az összeg, amihez az elmúlt években a gazdálkodók a falugazdász-hálózaton keresztül hozzájutottak.

A gazdálkodók támogatása, egyúttal a küldetésünk teljesítése érdekében új útra lépünk: mi is kezdeményezni fogunk! A falugazdászok révén megkeressük azokat a gazdálkodókat is, akik nem jönnek be hozzánk, de lehet, hogy szükségük van új szakmai ismeretekre. Mindenkit szeretnénk támogatni azokon a területeken, amelyen a legnagyobb igénye van rá.
Van, akinek információra van szüksége, van, akinek támogatásra, forrásra, van, akit bátorítani kell, van, akit képezni. Van, akinek szolgáltatásokat tudunk javasolni, amivel megtakaríthat, fejleszthet. Vannak, akiknek a problémáját akár a jogalkotásig is el tudjuk vinni. Van, akit kapcsolatokkal tudunk segíteni: összekötjük más, hasonlóan érdeklődő gazdálkodóval, vagy éppen egy olyan céggel, aki vásárlója vagy beszállítója lehet.

Ennek a szükségszerű szemléletváltásnak az első lépcsője egy széleskörű és proaktív tájékoztató kamarai kampány 2018 novemberétől 2019 februárjáig, amit majd számos hasonló követ. Az őszi munkák utáni időszakot arra használjuk, hogy aktuális pályázatokkal, tájékoztatásokkal keressük meg és segítsük a magyar gazdákat.

A teljesség igénye nélkül kiemeltünk alább pár területet, ami sokakat érinthet, és amikben a falugazdászok segítségre lehetnek:

- Élelmiszer-feldolgozás – vissza nem térítendő támogatás a mezőgazdasági termékek értéknövelésére és a piacra jutást elősegítő technológiai fejlesztések megvalósítására a „Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban” című pályázati felhívás keretében.

- Ökológiai gazdálkodás – vissza nem térítendő támogatás a környezet megóvása, a termelők és a fogyasztók egészségének védelme, valamint a biológiai sokféleség fenntartása, növelése érdekében az „Ökológiai gazdálkodásra történő áttérés, ökológiai gazdálkodás fenntartása” című pályázat keretében.

- Tájékoztatás a NAK folyamatban lévő törvény módosításairól – magyar tulajdonban tartjuk a termőföldet és javítjuk a tagjaink jövedelmezőségét.

- Az agrárkárenyhítés aktualitásai – 2018. november 1-től november 30-áig nyújthatók be a Kárenyhítő juttatás iránti kérelmek. A gazdák akár a hozamérték-csökkenés 80%-áig terjedően is kaphatnak kárenyhítést.

- Vízjogi engedélyezés – a NAK kezdeményezésre változhatnak az engedély nélkül kutak engedélyezésére vonatkozó szabályok. Ezek jelenleg 2018. december 31-ig engedélyezhetőek bírságmentesen, azonban ezt a dátumot a tervezett törvénymódosítás 2020. december 31-ig meghosszabbítaná.


(NAK)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Cím: 1119 Budapest, Fehérvári út 89-95.

Zöld szám: +36 80 900 365

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Adószám: 18399257-1-43

 

 

Őstermelői adatok lekérdezése

Ügyfélszolgálati irodák és falugazdászok