Koronavírus

A Mintel piackutató tanulmánya alapján a koronavírus-járvány a vegán, a „gyógyító” és a tartós élelmiszereket tette leginkább vonzóvá a fogyasztók számára.


A brit fogyasztók körében végzett felmérés egyértelműen rámutat, hogy a fiatal (21-30 éves) felnőttek körében a járvány vonzóbbá tette a vegán étrendet. Ugyan így vélekedik a teljes brit lakosság 12%-a, valamint a Londonban élők 22%-a. A növényi alapú élelmiszerek a járvány megjelenése előtt is folyamatos növekedést produkáltak, azonban úgy tűnik a koronavírus további lendületet adott piacuknak.

Az immunrendszer erősítése komoly védekezés a vírus ellen, így nem meglepő, hogy számos fogyasztó a növényi alapú és a „gyógyító” élelmiszerek fogyasztása felé fordul. Ezt igazolja, hogy a brit fogyasztók fele vallja, hogy a növényi élelmiszerek gyógyhatással rendelkeznek. Ennek fényében a válaszadók 23%-a a járvány kezdete óta több gyümölcsöt és zöldséget fogyaszt. Összességében a szigetlakók 73%-a állítja, hogy a vírus megjelenése arra ösztönözte, hogy további tápanyagokat vonjon be étrendjébe és így támogassa immunrendszerét.

A vírus megjelenését követő pánik vásárlás főként a tartós élelmiszerekre (pl. tészta, liszt, UHT tej) koncentrálódott. A felmérés alapján a fogyasztók 37%-a úgy véli, hogy a tartós élelmiszerek beszerzése a vírus helyzet elmúlásával is maradandó szokássá fog válni.


Dr. Szűcs Viktória/NAK

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei