Koronavírus

Az Európai Tejbizottság (EMB) a termelés önkéntes csökkentésében látja a megoldást a válság kezelésére.


Az Európai Tejbizottság az európai tejtermelők érdekvédelmi szövetsége, mintegy 100000 termelőt képvisel Európa-szerte. Célja a fenntartható tejtermelés, mely lehetővé teszi a gazdálkodók számára, hogy tisztességes megélhetésük legyen a munkájuk révén. A tejágazatban a helyzet egyre nehezebbé válik, még a tavaszi szezonális növekedés nem mutat határozott erősödést, de ez várható, mivel a teheneket ilyenkor helyezik át az istállóból a legelőkre.

Az EMB véleménye szerint nem elegendőek az Európai Bizottság eddigi válságkezelő intézkedései (sovány tejpor, a vaj és a sajt magántárolási támogatás, tejtermelés megszervezése termelői szervezetek által), ugyanis azt tapasztalják, hogy a magántárolás önmagában nem alkalmas válságkezelő eszköz, mivel a megtermelt tej mennyiségére nincs hatással. Emlékeztetnek arra is, hogy a szakmaközi szervezetek önkéntes alapon történő termeléstervezésének intézkedését (222. cikk) már 2016-ban végrehajtották, kevés sikerrel. A probléma gyökerét abban látják, hogy az ellátás irányítását nem koordinálják átfogóan Európában, így a belső piaci helyzetet a fenti intézkedések nem enyhítik. Amellett, hogy több tejüzem és termelő szervezet szólalt fel egy uniós szintű, önkéntes mennyiségcsökkentési rendszer alkalmazására, a gondolatot néhány döntéshozó is támogatta. Áprilisban 14 képviselő szólította fel Janusz Wojciechowski mezőgazdasági biztost a kötelező mennyiségcsökkentési rendszer bevezetésére.

Erwin Schöpges, az Európai Tejbizottság elnöke úgy véli, hogy a most bejelentett magántárolási támogatást feltétlen kombinálni kell egy önkéntes mennyiségcsökkentési rendszerrel (beleértve a mennyiségi korlátozást), és nem szabad megengedni, hogy a tárolási mennyiségek meghaladják a 45 000 tonna tejport és a 60 000 tonna a vajat. Ha nem így tesznek, a tárolási intézkedések időtartama alatt is termelik a túlkínálatot generáló tejtermékeket, így azok tovább nyomják lefelé a piaci árakat, tehát nem oldódik meg a válság, hanem meghosszabbodik. Az elnök emlékeztetett arra is, hogy 2016 végén az EU Bizottság által koordinált mennyiségcsökkentési program végül megfékezte a tejárak esését, sőt az ár 2017 nyarán elérte a 35 cent / kg-ot. Az EMB tagjai hangjuk hallatása érdekében figyelemfelkeltő kampányokat szerveztek a napokban, és azt kérdezik: miért követik el ugyanazokat a hibákat a válságkezelésben?

A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács tájékoztatása alapján az EMB évek óta harcol az újbóli uniós szintű tejtermelés korlátozásért (sokak szerint a kvótarendszer egyfajta visszaállításáért). 2013 novemberében, Lajosmizsén a III. Tejágazati Konferencián a korábbi EMB-elnök, Romuald Schaber is erről tartott előadást az ágazati szereplőknek. Az EMB lényegesen nagyobb áttörést ért el az immár hét országban működő Fair Milk mozgalommal - vélekedett Harcz Zoltán a Tej Terméktanács ügyvezető igazgatója.


NAK/Pető Krisztina

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei