Környezetgazdálkodás

Fokozott figyelemre int az Államkincstár a VP AKG és ÖKO 2020. évi kifizetési kérelmek kapcsán.


Korábbi cikkünkben már jeleztük, hogy a VPAKG és ÖKO támogatottak számára a Kincstár elektronikus felületén elérhetővé tette az érintettek számára a 2020.április 4-ei (kizárással érintett kérelem esetén 2020. március 4-ei) dátumig aktualizált. Tehát ez alapján pontosítani szükséges az egységes kérelemben megjelenő poligonokat eltérés esetén.  Ezen túlmenően, az ezt követő változásokat csak az ügyfélkapus tárhelyükre való bejelentkezésükkel tudják nyomon követni, azaz ellenőrizni szükséges, hogy áprilistól kezdődően is kaptak-e hivatalos értesítést a támogatási jogviszonyuk módosulására vonatkozóan.

A támogatási jogviszonyuk részleges visszavonása, kötelezettségek átadása vagy átvétele, ültetvények esetében az ültetvénycsoport-váltás, illetve a kizárás ugyanis mind befolyásolják azt, hogy a 2020. évi egységes kérelemben milyen területeket és/ támogatói okiratokat vagy hasznosításokat kell szerepeltetniük a VP AKG/ÖKO támogatások keretében. Amennyiben az idei egységes kérelem már beadásra került, és azután kapott módosított támogatói okiratot a gazdálkodó, úgy szükséges utólagosan a kifizetési igénylést is módosítani ennek megfelelően.

Fontos ugyanis, hogy a táblarajzok az aktuális KET határoknak megfeleljenek. Amennyiben esetileg a régi, már megváltozott poligonra rajzolnak, s a táblák túlnyúlnak a módosított területek határvonalain, úgy túligénylés szankció, vagy egybeművelés esete realizálódhat, mely a támogatások csökkenéséhez, esetileg adott évi elvesztését is indukálhatja, ha a területeltérés mértéke eléri az ehhez szükséges mértéket!

Kérjük tehát, hogy ellenőrizzék le azt, hogy a végleges támogatói okiratban szereplő területek megegyeznek-e az egységes kérelemben szereplő területi értékekkel, s szükség esetén módosítsák a területi eltéréssel érintet KET shape file-ket.

A Kincstár figyelemfelhívás itt olvasható.


NAK/Sztahura E.

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám