Erdőgazdálkodás

A FEHOVA kiállítás keretében 2020. február 13-án megrendezett vadgazdálkodási konferencián két figyelemre méltó előadás keretében kaphattunk tájékoztatást az erdei vadkárok megelőzése terén reménykeltő vadhatásmonitoring-eljárásokról. A bemutatott eljárások hazánkban még úttörő kezdeményezésnek tekinthetőek. Azok megismertetése, további finomítása, és esetleg alkalmazása érdekében indokoltnak tartjuk az előadásokról szélesebb körben is tájékoztatást adni.

Az erdei nagyvadállomány faállományra, illetve erdőgazdálkodásra gyakorolt hatásainak monitorozási lehetőségeit a konferencián egy erdészeti kutató és egy vadbiológus járta körül. A két előadó sok tekintetben eltérő nézőpontból vizsgálta a témát, de a lényeget tekintve hasonló módszereket mutatott be. Mindkét előadás keretében több fontos felvetés elhangzott, amelyet az erdőgazdálkodás, illetve a vadgazdálkodás során hasznos figyelembe venni.

Az előadások tartalmát az alábbiakban röviden összefoglaljuk.

Dr. Kovács Gyula, tudományos főmunkatárs (NAIK Erdészeti Tudományos Intézet): Nagyvad erdőre gyakorolt ökológiai hatásának monitoring rendszerű vizsgálati módszertanának lehetőségei

Az erdei nagyvad populációk természetes részét képezik az erdei ökoszisztémának, így annak elemeivel szoros kölcsönhatásban állnak. A vadállomány szempontjából meghatározóak az élőhely minőségi és mennyiségi paraméterei (vadeltartóképesség). A vadállomány erdőre gyakorolt hatásai pedig elsősorban akkor kerülnek a figyelmünk középpontjába, ha a nagyvadállomány létszáma, illetve az általa okozott vadhatás olyan mértékű, amely már veszélyezteti az erdő kedvező ökológiai állapotát, illetve a gazdálkodás anyagi értelemben vett eredményeit, azaz a vadhatás már vadkárként értelmezendő.

Nem is feltétlenül az a fő kérdés, hogy abszolút értelemben véve mekkora a vadlétszám, hanem annak a hatása lényeges. Ha veszélyezteti a gazdálkodást, akkor soknak mondható a kis egyedszám is, ha nem keletkezik számottevő kár, akkor a relatív nagy egyedszám is elviselhető.

Az erdőgazdálkodás szempontjából a legnagyobb jelentőségű vadkárformák az erdő természetes felújulását biztosító magtermés felevése, az erdősítésekben keletkező rágáskár, valamint a középkorú faállományok egyedeinek egészségi és műszaki károsodását eredményező kéreg hántáskár. A vadkárok megelőzése erdőművelési módszerekkel csak a vadlétszám egy határáig lehetséges. Már csak azért is, mert a szóba jövő természetközeli, illetve természetkímélő erdőgazdálkodási módszerek alkalmazásának is az elsődleges feltétele az elviselhető mértékű vadhatás.

A vadhatások kérdésköre a természetvédelmi törekvések erősödésével egyre inkább túlnyúlik az erdőgazdálkodó és vadgazdálkodó kapcsolatán, hiszen a természetközeli erdőgazdálkodási módszerek alkalmazása mára gyakorlatilag közérdekű elvárássá vált az erdőgazdálkodókkal szemben. Az erdők kedvező ökológiai és egészségi állapota, valamint eredményes felújíthatósága, illetve átalakíthatósága emellett a klímaváltozás kapcsán még inkább előtérbe kerül majd.

A vadállomány és környezete kölcsönhatásának az értékelése a vadállomány-gazdálkodás jelenlegi tervezése során a vadeltartó-képesség, valamint a vadlétszám becslésével és összevetésével történik. A gyakorlat ugyanakkor bebizonyította, hogy mindkét paraméter nagyon nehezen becsülhető, és komoly vitákat eredményez az érintettek között.

Több európai erdészeti kutatóhely arra az eredményre jutott, hogy a vadállomány kritikus létszámának a meghatározásában sokat segíthet a vadhatás mértékének közvetlen monitorozása. Az ajánlott eljárás lényege, hogy a megalapozott erdőművelési célt (pl. erdőfelújítási mód, tervezett fafajösszetétel), illetve az annak megvalósítása érdekében tett erdőgazdálkodói tevékenységeket is vizsgálva, meghatározzuk a vad hatását, valamint azt, hogy a tapasztalt vadhatás milyen mértékben akadályozza a kitűzött erdőművelési cél megvalósulását. Ha akadályozza, akkor a vadállomány apasztásának van helye, ha nem, akkor a vadállomány nagysága elfogadható.

A mesterséges felújítások esetében a vadhatás, illetve a vadkár meghatározásának és értékelésének módszertana viszonylag jól definiált. Természetes erdőfelújításoknál viszont az értékelés nehezebb, erre kétféle metodikai javaslat hangzott el:
•    a kerítéses (vadkizárásos) vizsgálat a természetes felújulási potenciál meghatározására, melynek során egy bekerített, illetve egy mellette lévő szabadon hagyott kontrollparcella újulatának összehasonlítása történik (pl. VÉV monitoring);
•    a mintakörös felmérés pedig az elvárt újulat számát hasonlítja a tényleges ép és rágott egyedekhez képest magassági osztályonként.

A vadhatások monitorozásának egyedi vizsgálatokban valamint térségi, illetve országos tervezési és ellenőrzési eljárásokban is lehet helye.
Ilyen vizsgálat 2002 és 2008 között országos léptékben hazánkban is folyt, az Erdővédelmi Mérő- és Megfigyelő Rendszer (EMMRE) keretében, vadállomány okozta élőhely-változás monitoring (VÉV monitoring) néven, de források és kapacitások hiányában abbamaradt. Ezenkívül a vadkárigények érvényesítése céljából végzett vadkárfelmérés tekinthető még hasonló eljárásnak, de ezek csak egyedi vizsgálatok. A vadállomány tervezési és szabályozási folyamataiban ilyen eljárások alkalmazására eddig nem került sor. Az Agrárminisztérium és a NAIK ERTI a tavalyi módszertani kidolgozás után, 2020-ban indítja el a terepi erdei vadhatás vizsgálatait.

Dr. Katona Krisztián egyetemi docens, SZIE Természeti Erőforrások Megőrzése Intézet Vadbiológia Tanszék - Vadhatás-monitoring: jelzőrendszer a nagyvadállományok szabályozásához

A következő előadó ugyanezt a kérdéskört ökológiai értelemben szélesebb nézőpontból járta körbe. A nagyvadfajoknak az erdő faállományára, illetve az erdőgazdálkodásra gyakorolt hatásait nem elsősorban egyszerű károsításként vizsgálta, hanem a vadhatás pozitív hatásairól is említést tett, illetve felhívta a figyelmet arra, hogy a negatív vadhatások felerősödése az erdő-, illetve mezőgazdálkodás intenzív módszereire is visszavezethető.

Az első fák mintegy 370 millió éve, az első patások pedig 55 millió éve jelentek meg a Földön, a közöttük fennálló kölcsönhatások, illetve azok egyensúlyi állapota így hosszú ideje formálódtak. Az elmúlt évszázadokban ugyanakkor az ember gazdasági tevékenységei jelentős hatással voltak a környezeti viszonyokra, illetve folyamatokra. A természetes élőhelyek megváltozása miatt jelentősen beszűkültek a patások életfeltételei, miközben az így elérzékenyedő területeken a nagyvadállomány létszáma ugrásszerűen megnövekedett. Mindemellett pedig a mező- és erdőgazdálkodás gazdasági értelemben vett eredményessége olyan mértékben előtérbe került, hogy a gazdálkodók toleranciaszintje a vadkár tekintetében minimálisra csökkent.

Az élőhely és vadhatás kapcsolatrendszerben nem a vadállomány létszáma, hanem az élőhely állapota az elsődleges. Egy természetes, vagy ahhoz közeli erdőben – többkorú, elegyes, változatos szerkezetű erdő – ugyanaz a vadállomány kevesebb kárt okoz, mint egy intenzíven kezelt erdőben. Az előbbiben ugyanis a vadállomány károsító hatása ellen védelmet nyújt a takarást biztosító cserjeszint és holtfa jelenléte, a változatos fafaj-összetétel kedvezőbb táplálékot kínál a vadállomány számára, az erdőborítás minimális bolygatása, a természetes lékdinamika működése pedig biztosítja megfelelő számú egészséges, jó kondíciójú csemete növekedését, illetve a keletkezett hiány gyors pótlását.

A negatív környezeti változásokhoz hasonlóan a helyzet megoldásának is kétirányúnak kell lennie. Nyilvánvaló, hogy a vadállomány összességében jelentős mértékű szabályozásra szorul. Ennek eredményessége a kedvezőtlen vadhatások csökkentésében azonban hosszútávon csak akkor tud majd kifejeződni, ha az erdők állapotát, illetve folyamatait is jobban közelítjük a természeteshez, elősegítve ezzel, hogy a növényevést és más természetes vadhatásokat újra jobban viseljék.

Az ajánlott vadhatás monitoring eljárás lényege tehát egyik oldalról az erdei célállapot konkrét mérőszámokkal történő meghatározása, másfelől a célállapotot még nem akadályozó vadhatások mértékének, gyakoriságának és mintázatának behatárolása. Ehhez a módszertant a SZIE Intézete kidolgozta, folyamatosan használja.

(NAK/Szalai Károly)