Országos hírek

A vártnál kevesebb, 55 élelmiszeripari közepes vállalkozás adta be eddig beruházási igényét az év elején indult, a NAK közreműködésével kialakított pályázatra. Ennek okai, többek között, a jelentkezési feltételek szigorúsága, illetve korlátozó volta. A kamara igyekszik ezeken módosíttatni.


A XXI. Pápai Agrárexpo keretében megrendezett II. Nyugat-Magyarországi Agrárfórumon a vidékfejlesztési pályázatok elbírálásának, értékelésének jelenlegi állását mutatta be Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára, amelynek során kitért a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara részvételével kidolgozott élelmiszeripari pályázatra is.

A pályázati menetrendet ismertetve elmondta, a Magyar Államkincstár értékelte első körben a beadott dokumentumokat, majd amelyeket megfelelőnek talált, azokat értékelésre továbbította az irányító hatóságként közreműködő Miniszterelnökség felé. Kis Miklós Zsolt hozzátette, a pályázati anyagok egy része már megérkezett a tárcához, és a szabályok alapján igyekeznek két hónapon belül dönteni is. Ennek megfelelően az élelmiszeripari pályázat első döntései június körül, a következő köré pedig augusztus körül várhatóak.

Az viszont már Keleti Marcellnak, a kamara élelmiszeripari igazgatójának előadásából derült ki, hogy viszonylag kevés közepes méretű élelmiszer-feldolgozó vállalkozásnak – amelyek megsegítését célozta a GINOP-os pályázati kiírás – tud kedvezni a gyors elbírálás, hiszen a várttal ellentétben visszafogottak voltak a potenciálisan szóba jöhető társaságok. Mint mondta, május 16-ig 55 kérelmet nyújtottak be, és a rendelkezésre álló százmilliárdos keretösszegből 42,5 milliárd az igényelt támogatás. Az igénylők közül is a legaktívabbak a hús- és baromfihús-feldolgozással foglalkozó cégek, amelyek – a visszatérítendő és a vissza nem térítendő támogatásokkal együtt – mintegy 10,5 milliárd forintot szeretnének megkapni elképzeléseik kivitelezésére. (A második legforrásigényesebb területnek közel 9 milliárd forinttal a gyümölcs- és zöldségfeldolgozás, -tartósítás látszik.)

Egyelőre a húsosok a legaktívabbak

 

A visszafogottság feltűnt az irányító hatóságnak is, hiszen mint Keleti Marcell fogalmazott, az IH kérte a kamarát, vizsgálja felül a pályázati feltételeket annak érdekében, hogy még több kérelem érkezhessen be. Ezt, mint mondta, a NAK meg is tette, és erre vonatkozó javaslatcsomagját már el is juttatta az illetékeseknek. Az igazgató néhányat ki is emelt a kiküszöbölendő problémák közül.

Így például az egyik legnagyobb gond, hogy a budapesti és Pest megyei vállalkozások ki vannak zárva a pályázatból, holott a fejlesztésre szoruló élelmiszeripari középvállalkozások jelentős része ebben a régióban tevékenykedik. Úgy vélte, a kizárást érdemes lenne feloldani, és ezt javasolni is fogják az IH-nak. A visszajelzések szerint az is gondot okozott a társaságoknak, hogy nem egyértelmű a felhívás szövegezésében a kapcsolt vállalkozások szerepének figyelembe vétele, és amire a kamarai tag cégek nem mindig kaptak megnyugtató válaszokat.

Ezen kívül vannak olyan vállalkozások, amelyek indulni kívánnak a pályázaton, ám tervezett beruházásuk összetett és így nagyobb költségigényű is, ezért a kérelem összeállítására is több időt fordítanak. További cégeknél pedig szakmai döntés megvan ugyan a támogatás igénylésére, azonban a társaságok gazdasági vezetése nem látja megfelelőnek a támogatás igénybevételének hasznosságát, és ez részükről megfontoltabb, lassabb beadást eredményez. Mások pedig a gyengébb gazdasági teljesítményük miatt nem tudnak a pontozási követelményeknek megfelelni – azaz a minimum 50 pontot elérni –, vagy éppen a hitelfelvételhez szükséges kritériumoknak való megfelelés miatt még nem készültek el a pályázati dokumentumokkal.

A kamara valamennyi érzékelt gondra megoldást kínált, és bízik abban, hogy a javaslatcsomagjából minél többet megfogadnak a döntéshozók.



(nak.hu)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám