Országos hírek

A Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumának (KEF) tagjaitól érkezett igényeknek megfelelően a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megkezdi a pártoló tagság bevezetését a határon túli magyar gazdák körében is.

 


A Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma 2016. november 2-3-án, az erdélyi Gyergyószentmiklóson tanácskozott. Győrffy Balázs, a NAK elnöke az ülést követő sajtótájékoztatón elmondta: a kamara a KEF tagszervezeteitől érkezett igényeknek megfelelően megkezdi a pártolói tagság bevezetését, és az alapszabály finomhangolása után nyílik lehetőség a KEF 21 tagszervezetének tagjai számára, hogy a magyarországi gazdákhoz hasonló feltételekkel váljanak a kamara önkéntes tagjaivá, így az őket megillető szolgáltatások számukra is elérhetőek lesznek. Hozzátette, az egyeztető fórum tagsága azon az állásponton volt, hogy nem alakít civil szervezetet, hanem a NAK révén kapcsolódik be a magyar agrárgazdasági hálózatba. Győrffy Balázs szerint elsősorban információval tudják segíteni a Kárpát-medence gazdálkodóit: a nagyoknak piacszerzéssel, exportlehetőségek felkutatásával, a kicsiknek pedig szaktanácsadással tudnak a segítségére lenni.
Az egyeztető fórum elnöki tisztségét is betöltő magyar kamarai elnök elmondta: egyebek között arról is döntöttek még, hogy új tagok felvételéről a KEF plénuma dönt, de ezt megelőzően a felvételi kérelmet véleményezésre elküldik a területileg illetékes régió tagszervezetei számára. Arról is döntöttek, hogy minden egyes régiót két fő képvisel a testületben, akiket a régió gazdaszervezetei választanak meg.


Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (MAGOSZ) elnöke üdvözölte a NAK kezdeményezését, mert szerinte ez is biztosítja a magyarság összetartozását. Az elnök úgy véli, hogy a kamaránál felhalmozott tudás és a szakmai igazgatóságokon folyó munka erős kapocs lesz minden magyar gazda között.
A fórumon bejelentették azt is, hogy a KEF keretében minden magyar területet képviselő szervezet részéről egy-egy képviselőnek teremtenek lehetőséget arra, hogy személyesen ismerhessék meg a Copa-Cogeca – az európai gazdák és szövetkezetek érdekképviseleti szervezetének – munkáját november 17-én, a szervezet soron következő ülésén.  
Lázár Zoltán, a csíkszeredai főkonzulátus külgazdasági attaséja elmondta, hogy a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumának gyergyószentmiklósi ülése Székelyföld tekintetében kiemelt jelentőségű. A szakember szerint az ilyen jellegű események alapot teremtenek az összefogáshoz, így a székelyföldi gazdák is minden lehetőséget megkaphatnak ahhoz, hogy a magyarországi társaikhoz hasonlóan gazdálkodhassanak, ezáltal gazdasági eredményeket érhessenek el.


A KEF 21 magyarországi, horvátországi, romániai, szerbiai, szlovákiai, szlovéniai és ukrajnai magyar agrárszervezetet tömörít. A szövetség célja a kárpát-medencei magyar gazdaszervezetek kapcsolattartásának elősegítése, tevékenységeik összehangolása, közösségi képviseletének ellátása. Feladata továbbá a tagszervezetek szakmai támogatása, illetve a kárpát-medencei közös vidékfejlesztési stratégia megfogalmazása és kivitelezésének összehangolása.


(NAK/MTI)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám