Országos hírek

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara csökkenti tagjai adminisztrációs terheit: küldöttgyűlésén arról döntött, hogy idéntől elkészíti tagdíjbevallásukat, hasonlóan a NAV általi SZJA-bevallásokhoz. A rendezvényen elhangzott, a kamara az elmúlt hónapokban – a kormányzattal konstruktívan együttműködve – több mint 300 intézkedést kezdeményezett, hogy enyhítse a mezőgazdaságban, élelmiszeriparban tevékenykedők járványhelyzet miatti nehézségeit.

 
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) 2020. szeptember 3-án, Gödöllőn tartotta országos küldöttgyűlését. Mint Győrffy Balázs, a szervezet elnöke (alábbi képen) beszámolt róla, a kamara már a vírushelyzet tavaszi kialakulásakor felmérést készített tagjai körében, hogy segítse felkészülésüket, illetve hatékony megoldásokat kínáljon számukra. A köztestület a visszajelzéseket is figyelembe véve folyamatosan dolgozta ki javaslatait az ágazatot érintően: összességében több mint 300 javaslatot, észrevételt juttatott el a kormányzat részére, ezek nagy részéből konkrét eredmény, intézkedés született. Ezen intézkedések nélkül az ágazat sokkal rosszabb állapotban vészelte volna át a járvány első szakaszát.

A küldöttgyűlés (alábbi képen) szeptember 3-án úgy döntött, hogy megszünteti a – számos tag által korábban kifogásolt, bonyolultabb rendszerű – tagdíj-önbevallást, és a tagok számára a kamara állapítja meg a tagdíjat, a rendelkezésre álló hivatalos adatok alapján. A megállapított tagdíjról a NAK internetes portáljának e-Iroda felületén kapnak tájékoztatást a tagok. Hasonlóan működik ez, mint a NAV által évente elkészített SZJA-bevallás, tehát a kamarai tagnak a jövőben csak akkor kell foglalkoznia a tagdíjbevallással, ha nem ért egyet vele, vagy jogosult további tagdíjkedvezményre, amit igénybe szeretne venni. A küldöttgyűlés döntött továbbá arról, hogy az induló vállalkozásokat segíti azzal, hogy esetükben nem csupán az első, hanem az első két évben fix a tagdíj mértéke.

Az adminisztráció csökkentése érdekében a tagok a könyvelőjüket/könyvvizsgálójukat is meghatalmazhatják, így helyettük ők is elvégezhetik a tagdíj elfogadását vagy korrekcióját. A tagdíjalap-kedvezmények igazolási módját egyszerűsítette a kamara: 50 millió forint árbevételig a könyvelő is igazolhatja azt, csak e felett van szükség könyvvizsgáló bevonására. Termelői szervezetre és termelői csoportra vonatkozó kedvezmény igazolás esetében ez az összeghatár 300 millió forint.


(NAK)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám