Nemzetközi hírek

Tovább fog erősödni az élelmiszer-előállítás ipari jellege a jövőben, ugyanekkor közelebb kellene vinni azt az emberekhez – ez az ágazat egyik nagy kihívása a „Fenntartható élelmiszer-előállítás a XXI. században” címmel a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által a XXX. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor keretében szervezett kerekasztal-beszélgetés résztvevői szerint.

A beszélgetésen részt vevő Nagy István agrárminiszter meglátása szerint következményekkel járna az ember további elszakadása a természettől, így újra meg kell tanítanunk a gyerekeket arra, hogy mi a természet rendje, valamint meg kell ismertetni a társadalmat azon folyamatokkal, amelyek eredményeként az élelmiszer az asztalra kerül. Ezt a munkát rendkívül hátrányosan befolyásolják az olyan kezdeményezések, mint például a ketreces tojás bojkottja vagy a sertés ivartalanításának betiltása, hiszen ezek vagy alacsonyabb minőségű vagy nagyobb kockázatú alternatívákat eredményeznek, azonban a kezdeményezők erről már nem tájékoztatják a fogyasztókat.

Folyamatosan változnak az irányzatok, az életmódunk, ez új termékeket, új versenyhelyzetet hoz magával, amire reagálnunk kell. Ezzel együtt Magyarország a távoli jövőnek tekinti a szintetikusan előállított húst, ugyanakkor a növényi fehérjék szerepének erősödésére számíthatunk.

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke szerint elsősorban az ismeretlentől való félelem áll a mezőgazdaság utóbbi időben erősödő hátrányos megítélése mögött. Rengeteg félinformáció vagy akár álhír kering, amelyek eredményeként a társadalom egyre több elvárást támaszt az ágazattal szemben – ezek betartása az árak emelkedéséhez fog vezetni. Meg kell értetni a társadalommal, hogy a gazdálkodóknak elemi érdekük a környezetet védeni, hiszen az biztosítja a megélhetésüket, akár generációkon keresztül. Ennek egyik kulcsa a gyerekek felé nyitás, akár az iskola keretén belül, akár közvetlenül a gazdaságokban bemutatva a termelést.

Az élelmiszer bizalmi termék, és a jövőben nagyobb hangsúlyt kell fektetni a korrekt, tudományon alapuló tájékoztatásra Jakab István, a MAGOSZ elnöke szerint. Emellett a korszerű vízgazdálkodás kialakítását is kulcsfontosságúnak tartja, anélkül az egyébként legkorszerűbb technológiákat sem tudjuk kihasználni.

Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületének Szövetsége elnöke úgy látja, hogy a jövőben a növekvő igények kiszolgálása érdekében tovább fog erősödni az élelmiszer-előállítás ipari jellege, ezzel együtt a Kárpát-medencének nagy lehetőséget jelent, hogy jobb minőségű, prémium termékeket állítson elő. Erdélynek pedig külön lehetőséget biztosít, hogy jelenleg 1,5-2 millió hektár olyan szántóterület van, ami korábban erdő volt, a XXI. század egyik legfontosabb alapanyaga és hiányterméke viszont a fa lesz, így most kell még elkezdeni a telepítéseket.

Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke kiemelte, hogy Erdélyben a nagy gazdaságok határ nélküli támogatása helyett a kisebb gazdaságokra kell a hangsúlyt helyezni, amiben számítanak Magyarország segítségére is.

A beszélgetés zárásaként a résztvevők mindegyike egyetértett abban, hogy ma is érdemes a mezőgazdasági pályát választani, hiszen az élelmiszerre mindig szükség lesz.

 

(Cseszlai István, NAK)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám