Nemzetközi hírek

A nemzeti kapcsolattartói hálózatokat tömörítő „Bridge2” Horizont Európa-projekt keretében, 2021. július 9-én megrendezésre kerül a "Horizon Europe - Cluster 6 calls 2021 - virtual brokerage event". Az esemény célja, hogy az érdeklődők projektpartnereket találjanak a 6. klaszter (Élelmiszer, biomassza-alapú gazdaság, természeti erőforrások, mezőgazdaság és környezetvédelem) felhívásaira. Ez a rendezvény elősegíti a konzorciumok kialakítását a hamarosan elérhetővé váló, Horizont Európa 6. klaszter 2021-22 munkaprogram első felhívásaira, amelyek várhatóan 2021 szeptember második feléig lesznek nyitva. 

A rendezvény kihelyezetten a Horizont Európa 6. klaszterének hét célterületére összpontosít, amelyek a következők: (A célterületekről korábban itt írtunk) 

  • Biodiverzitás és ökoszisztéma-szolgáltatások 
  • Méltányos, egészséges és környezetbarát élelmiszer-rendszerek az elsődleges termeléstől a fogyasztásig 
  • Körforgásos és biomassza-alapú gazdasági szektorok  
  • Tiszta környezet és zéró szennyezés 
  • Föld, óceánok és víz az éghajlatváltozás elleni fellépéshez 
  • Rugalmas, befogadó, egészséges és zöld vidéki, part menti és városi közösségek 
  • Innovatív irányítás, környezetvédelmi megfigyelések és digitális megoldások az Európai zöld megállapodás támogatására 

A részvétel hasznos lehet mindazon szervezeteknek, amelyek érdeklődnek a 6. klaszter tématerületein meghirdetendő felhívások iránt, például egyetemek, kutatóközpontok, magánvállalkozások (beleértve a kkv-kat és a nagyvállalatokat), önkormányzatok, egyesületek, hatóságok, kormányzati szervezetek, civil szervezetek, klaszterek, hubok és kutatás-fejlesztéssel foglalkozó szervezetek számára is.  

Az esemény lehetőséget biztosít projektötletek lehetséges partnerekkel történő megvitatására, finomítására, illetve elősegíti a már alakuló Horizont Európa-konzorciumokhoz való csatlakozást. 

Az eseményen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz és profilaktiváláshoz kötött, amelyet az rendezvény honlapján lehet megtenni. A rendezvény 2021. július 9-én kerül megrendezésre, regisztrálni pedig 2021 július 6-ig lehet.  

A profilaktiválás a regisztráció része. A "Tevékenységi terület" alatt legalább 1, de legfeljebb 5 különböző témát kell kiválasztani. Ehhez hozzá kell tenni egy releváns profilt a "Projekt-együttműködés" részben, amely a kijelölt témákat tárgyalja. A "Projekt együttműködés” profilok alatt megadott információknak a következőket kell tartalmazniuk: 

  • „Cím”: megjelölendő az aktuális munkaprogram témáját és címét (eddigre várhatóan elérhetőek lesznek a felhívások); 
  • „Leírás”: röviden, de informatívan le kell írni, hogy milyen szakértelemmel tudna hozzájárulni egy konzorciumhoz. 
  •  „Kívánt együttműködés típusa” partner vagy projekt koordinátor. 

A rendezvény szervezői felhívják a figyelmet arra is, hogy ha nem ad meg, legalább egy "Projekt-együttműködési" profilt, akkor a szervezők elutasítják a részvételre való jelentkezését. 

(NAK/Nagy Szilvia – Forrás: Horizon Europe Brokerage Event for Cluster 6 rendezvény oldal) 

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám