Kamarai hírek

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamarához (NAK) került ez év január 1-jétől a kormányhivataloktól a falugazdász-hálózat működtetése - jelentette be a NAK elnöke hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

Győrffy Balázs elmondta: a 467 főt számláló szervezet a NAK 202 fős kamarai tanácsadói testületével kiegészülve egységes hálózatként működik tovább, ami lehetővé teszi az eddigieknél hatékonyabb, egységes gazdatámogató rendszer kiépítését.

Hozzátette: az új rendszer működése a számítások szerint évente 8 milliárd forintba kerül majd, ami mintegy 1 milliárd forintos megtakarítás a korábbi költségekhez képest.

Az elnök leszögezte, hogy a falugazdász-hálózat a továbbiakban is egységes szabályok szerint működik, de a falugazdászok figyelembe veszik a helyi sajátosságokat is.

14-01-06 sajtotajekoztato3

Emlékeztetett: a most kezdődő mintegy kéthónapos átmenti időszakban a falugazdászok az eddigi irodákban végzik munkájukat. Ez idő alatt a NAK mintegy 200 új irodát alakít ki úgy, hogy ezáltal javuljon az ország egyes körzeteinek lefedettsége. A tervek között szerepel az is, hogy a falugazdászok fenntartják - heti rendszerességgel - az ügyfelek fogadását a helyi önkormányzatoknál.

Annak érdekében, hogy az új rendszer országosan egységes elvek szerint és színvonalon működjön, a NAK megkezdi az új szervezet tagjainak a képzését. Erre a NAK elnöke szerint azért van szükség, hogy mind a falugazdászok, mind a volt kamarai tanácsadók részletesen megismerjék az összevont hálózat új, bővebb feladatköreit.

14-01-06 sajtotajekoztato1

Győrffy Balázs elmondta, hogy a tanácsadási tevékenység mellett hatósági feladatokat is ellát az újonnan kialakított hálózat: így például a mezőgazdasági káresemények felmérését, a gázolaj jövedéki adó visszaigénylésével kapcsolatos teendők ügyintézését, a termésbecsléssel, illetve a növények állapotminősítésével összefüggő adatgyűjtési és -szolgáltatási feladatokat. Emellett a hálózat adja ki és érvényesíti az őstermelői igazolványokat, ami január 1-jétől, új kamarai szolgáltatásként ingyenes.

A hatósági feladatok azonban nem ellenőrző jellegűek, azok továbbra is a megyei kormányhivatalok földművelésügyi igazgatóságainál maradnak - közölte a NAK elnöke.

(MTI; fotó: Tóth Zoltán)

Kapcsolódó videó:

Echo TV Napi aktuális (8:01-től)

 

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám