`

A hamisított növényvédő szerek forgalmazásából évente mintegy 1,3 milliárd euró a közvetlen bevételkiesés uniós szinten. Magyarországon ezek évi 7 milliárd forint kiesést okoznak – derül ki az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) legfrissebb jelentéséből.

 


A hamisított növényvédő szerek forgalmazásából származó közvetlen bevételkiesés nagysága 1,3 milliárd euróra becsülhető, ami az ágazat forgalmának 14%-át jelenti. Amennyiben a beszállítókra gyakorolt közvetett hatásokat is figyelembe vesszük, akkor a forgalmat érintő veszteség éves szinten már 2,8 milliárd euróra tehető a 2009-től 2014-ig tartó időszakban. A jelentés szerint az elmaradt forgalmon felül közvetlenül az iparágban 2600-zal, míg az egyéb kapcsolódó ágazatokat is figyelembe véve összesen 11 ezerrel kevesebb munkahely állt rendelkezésre a hamisítás miatt. Jelenleg a szektor több mint 600, legálisan működő cégét veszélyezteti a hamisítás, amelyek kétharmadát, továbbá a forgalom 38%-át a kis-és középvállalkozások adják. Magyarországon a hamis növényvédő szerek évi 7 milliárd forint kiesést okoznak, ami a teljes forgalom csaknem 17 százalékát és az unióban regisztrált hamis szerek 1,7 százalékát jelenti.


A hamisított növényvédő szereknek emellett az emberi szervezetre nézve is súlyos egészségkárosító hatásuk lehet.
– A vegyszerek olyan veszélyes és toxikus szennyezéseket, ellenőrizetlen melléktermékeket is tartalmazhatnak, amelyek rákkeltő vagy ivarsejt-károsító hatásúak. A betakarított termény ismeretlen szermaradékokat, bomlástermékeket tartalmazhat, amelyek veszélyeztethetik a fogyasztók egészségét, továbbá szennyezik a talajt és az ivóvizet – mondta el a jelentés hazai vonatkozásai kapcsán Németh Mónika, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) titkára. – A helyzetet csak súlyosbítja, hogy mérgezés esetén a hamis növényvédő szereknél nem ismertek az ellenszerek.


A tanulmány egy két évvel ezelőtti magyar vonatkozású bűnesetről is említést tesz: a hamburgi hatóságok által lefoglalt konténerben több mint 5 tonna, tiametoxamként feltüntetett hamis szert foglaltak le 590 ezer euró értékben. A Sanghajban feladott szállítmány célállomása Magyarország volt és csak a német hatóságoknak köszönhetően nem érte el a hazai piacot. Az eredeti tiametoxam egyébként egy rovarölő szer, amely többek között a tetvek, növényevő darazsak, termeszek és leveleket fogyasztó lárvák ellen nyújt védelmet.
– A különböző növényvédő és gombaölő szerek, rovarirtók hamisítása régóta a szervezett bűnözés része, ezért ha nem akarunk további egészségkárosító hatásokkal és anyagi károkkal szembesülni, akkor az Európai Unió és a tagállamok határozott és egységes fellépése mellett arra is szükség lesz, hogy a felvásárlók hozzáállása jelentősen megváltozzon – tette hozzá Németh Mónika. – A hamisított termékek használata során előforduló károkért a hamis szerek forgalmazói és a nem kellően körültekintő felhasználók egyaránt felelőssé tehetőek.


Az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának jelentése itt elérhető.

 


(forrás: HENT)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám