`

A rugalmas, igazságos és fenntartható közös agrárpolitika megteremtése a célja az Európai Bizottságnak. Ennek végrehajtási javaslatait tartalmazza a testület által elfogadott és nyilvánosságra hozott jelentés.


A szabályok egyszerűsítése és a rugalmasabb megközelítés biztosítja, hogy a közös agrárpolitika (KAP) valós eredményeket hozzon a gazdálkodók támogatása terén, és meghatározza az uniós mezőgazdaság fenntartható fejlődésének irányát – ezek főbb megállapításai az Európai Bizottság által november 29-én elfogadott, „Az élelmiszer-ágazat és a mezőgazdaság jövője” című, a KAP-pal kapcsolatos uniós konzultáció alapján készül jelentésnek. (Ennek angol nyelvű változata itt elérhető.)


Irányváltás


2017. február 2-án az Európai Bizottság konzultációt indított a KAP jövőjéről, melyben arra kereste a választ, hogyan lehetne egyszerűsíteni és korszerűsíteni a jelenlegi politikát. A három hónapos konzultációs időszak során az EB több mint 320 ezer választ kapott. A konzultáció során megállapítást nyert, hogy a legtöbb válaszadó ragaszkodik az erős, uniós szintű agrárpolitikához, ám egyszerűbb, rugalmasabb formában, a gazdálkodók tisztességes életszínvonalának biztosítására, illetve a környezetvédelem és a klímaváltozás kulcsfontosságú kihívásaira összpontosítva.

– Amellett, hogy a KAP révén továbbra is egészséges és ízletes élelmiszereket kell eljuttatunk a fogyasztókhoz, és munkát, valamint növekedést kell biztosítanunk a vidéki térségeknek, a KAP-nak – az egyéb politikákkal együtt – folyamatosan fejlődnie kell. Az érdekelt felekkel folytatott széleskörű konzultáció eredménye alapján kidolgozott javaslatunk fontos lépést jelent a KAP korszerűsítése és egyszerűsítése terén. A bizottság által bevezetett új működési modellben jobban érvényesíti a szubszidiaritást a tagállamok javára, és felszólítja az utóbbiakat, hogy közös agrárpolitikai stratégiai tervet hozzanak létre, amelyben meghatározzák az I. és a II. pillér során megvalósítandó céljaikat, ezáltal elősegítve az egyszerűsítést, a koherenciát és az eredmények nyomon követhetőségét – mondta a jelentésről Jyrki Katainen, a munkahelyteremtésért, növekedésért, beruházásokért és versenyképességért felelős EB-alelnök.

– A jelentés alapján a közös agrárpolitika képes biztosítani az olyan új vagy újabb keletű célokkal kapcsolatos eredményeket, mint az intelligens és ellenálló mezőgazdasági szektor támogatása, a környezetvédelem és az éghajlat-politika megerősítése, valamint a vidéki területek társadalmi-gazdasági felépítésének védelme. Ez jelentős irányváltás a KAP végrehajtása terén. A jelenlegi rendszer helyébe új végrehajtási rendszer lép, amely jóval nagyobb fokú beleszólást kínál a tagállamoknak – jegyezte meg Phil Hogan mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős biztos.

Európai körforgás: egészséges élelmiszereket kell eljuttatni a fogyasztókhoz


Variációk


A jelentésben foglaltak a jelenlegi kétpilléres struktúra megtartása mellett az egyszerűbb, rugalmasabb megközelítésre részletes intézkedéseket határoznak meg az uniós szinten elfogadott célkitűzések elérése érdekében. Minden uniós országnak ki kell dolgoznia a saját – a bizottság által jóváhagyott – stratégiai tervét, amelyben meghatározza a célkitűzések elérésének tervezett módját. A megfelelés helyett a folyamat nyomon követése és a támogatás eredményorientált módon való elköltése kap nagyobb hangsúlyt.

A mezőgazdasági termelők támogatása továbbra is közvetlen kifizetési rendszeren keresztül folyik majd. A jelentés nem vetíti előre sem az uniós pénzügyek jövőjéről szóló vita kimenetelét, sem a következő többéves pénzügyi keretre vonatkozó javaslatok tartalmát. A teljesség igénye nélkül vizsgálja a mezőgazdasági termelők bevételeinek igazságos és célzottabb támogatásának lehetőségeit. A jelentésben megállapították, hogy a klímaváltozás és a természeti erőforrásokra nehezedő nyomás továbbra is befolyásolni fogja a mezőgazdaságot és az élelmiszer-termelést. Az új közös agrárpolitikának nagyobb fokú ambíciókat kell tükröznie az erőforrás-hatékonyság, a környezetvédelem és az éghajlat-politika terén.

A további javaslatok között szerepel a modern technológiák használatának ösztönzése a gazdálkodók helyi támogatása, valamint a nagyobb piaci átláthatóság és kiszámíthatóság biztosítása érdekében. Kiemelt figyelmet fordítanának a fiatalok gazdálkodásra való ösztönzésére, összehangoltan a tagállamok földadóztatási, földtervezési és készségfejlesztési hatásköreivel. Fontos a kockázatkezeléssel kapcsolatos uniós szintű platform létrehozása a gazdálkodók segítésére, hogy meg tudjanak küzdeni az éghajlat bizonytalanságával, a piaci ingadozásokkal és egyéb kockázatokkal

Az Európai Bizottság a jelentésben felvázolt célokat megvalósító jogalkotási javaslatokat 2018 nyara előtt, a többéves pénzügyi keretről szóló javaslat kihirdetését követően terjeszti elő.


(forrás és kép: Európai Bizottság)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám