Gazdaságfejlesztés

Egy új megállapodás alapján mezőgazdasági cégek számára is lehetővé válik a hitelgarancia felvétele. Az egyezség nyomán közel 7 ezer hazai kkv vehet igénybe uniós támogatás révén kedvezményes hitel- és garanciaterméket.


Az Európai Beruházási Alap (EBA) és a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. megállapodása alapján 80 milliárd forint hitelt kaphatnak a magyarországi kis- és középvállalkozások (kkv-k) az uniós COSME, a kis- és középvállalkozások versenyképességét segítő programban. Az erről szóló megállapodást pénteken Budapesten írták alá.

Pier Luigi Gilibert, az EBA vezérigazgatója elmondta: az alap elkötelezetten támogatja a kkv-kat, most az eddigi legjelentősebb megállapodást kötötték Magyarországon a Garantiqával, ezzel a szerződéssel 3500 magyarországi kis- és középvállalkozás kaphat garanciatámogatást a munkahelyteremtés és a növekedés ösztönzéséhez. Búza Éva, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. vezérigazgatója kiemelte: a cég garanciaállománya tavaly 21 százalékkal, 443 milliárd forintra nőtt, a garanciakonstrukciók segítségével pedig 540 milliárd forint hitelhez jutottak a vállalkozások az elmúlt évben. A vezetés arra számít, hogy az idén is több mint 20 százalékkal növekedhet a társaság garanciaállománya, köszönhetően többek közt a most kötött együttműködési megállapodásnak. Ezzel a kkv-knak kihelyezett hitelportfólió 650 milliárd forintra emelkedhet.

A vezérigazgató kiemelte: ez a konstrukció nem számít állami támogatásnak, hiszen az Európai Bizottság azon célját szolgálja, hogy erősítse az unió kis- és középvállalkozói szektorát, emiatt ezt a támogatást olyan cégek is megkaphatják, amelyek már kimerítették az állami támogatási keretüket.
– Emellett a szerződéssel igényelhető a hitelgarancia olyan területeken is, amelyek eddig csak korlátozott támogatásban részesülhettek, ilyen célterületek lehetnek a mezőgazdasági cégek. A megállapodás továbbá megnyitotta a garanciatámogatás lehetőségét az exportfinanszírozásban is – fűzte hozzá.

A konstrukcióval a kezdő vállalkozásoknak is ajánl kezességi terméket a programban a Garantiqa. A garanciavállalás mértéke a legtöbb COSME-terméknél 85 százalékos, de van olyan konstrukció is, ahol 90 százalékos a kezesség nagysága.

Zupkó Gábor, az Európai Unió magyarországi képviseletének vezetője elmondta: az európai beruházásélénkítő Juncker-tervnek köszönhetően Európában mostanáig 233 milliárd eurónyi hitellel és támogatással tudtak segíteni 450 ezer kkv-nek és 270 nagyprojektnek. Magyarországon a Garantiqával kötött megállapodás az ötödik, ugyanakkor a legnagyobb keretösszegű szerződés a COSME révén 7 ezer hazai kkv vehet igénybe uniós támogatás révén kedvezményes hitel- és garanciaterméket.

Bernáth Tamás, az MFB elnök-vezérigazgatója kiemelte rámutatott: az MFB részt vesz az EU kkv-beruházási platformjának kidolgozásában, ahol a hitel- és garanciatermékek mellett tőkejuttatást is kaphatnak a vállalkozások.

 


(MTI)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Cím: 1119 Budapest, Fehérvári út 89-95.

Zöld szám: +36 80 900 365

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Adószám: 18399257-1-43

 

 

Földbizottsági meghívók

Telekommunikáció

Őstermelői adatok lekérdezése

Ügyfélszolgálati irodák és falugazdászok