Gazdaságfejlesztés

Egyes pályázatoknál a foglalkoztatotti létszám fenntartásának ügyfélbarát módosításáról döntött a Miniszterelnökség. Ez a Vidékfejlesztési Program 17 darab beruházási pályázatát érinti. 


Annak érdekében, hogy a Vidékfejlesztési Program által támogatott beruházási fejlesztéseket a gazdálkodók könnyebben és gyorsabban meg tudják valósítani, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara javaslatára módosította a Miniszterelnökség a pályázati felhívások létszámfenntartásra vonatkozó elvárásait. Az új szabályozás értelmében, a nyertes pályázóknak a projekt megvalósítási időszakára nem, csak a megvalósított fejlesztések fenntartási időszakára vonatkozólag kell biztosítaniuk a bázislétszámot, illetve a foglalkoztatotti létszám növelésére tett vállalásukat. Ezen módosítás elsősorban az állattartó gazdaságok számára jelent nagy segítséget.

A Miniszterelnökség felhívja a gazdálkodók figyelmét, hogy a módosítás összesen 17 darab beruházási jellegű vidékfejlesztési pályázatot érint. A projektek sikeres megvalósulása érdekében fontos, hogy az érintettek részletesen tájékozódjanak a pályázati követelményekről.

A módosított pályázati felhívások a www.palyazat.gov.hu oldalon elérhetőek.


(Miniszterelnökség)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Cím: 1119 Budapest, Fehérvári út 89-95.

Zöld szám: +36 80 900 365

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Adószám: 18399257-1-43

 

Földbizottsági meghívók

Őstermelői adatok lekérdezése

Ügyfélszolgálati irodák és falugazdászok