`

Innovációs és mezőgazdasági fejlesztési stratégia kidolgozását kezdték meg a Debreceni Egyetemen. Az intézmény által létrehozott klaszterek az elmúlt években tízmilliárdos ipari beruházásokat generáltak.

 


Az ország egyetlen, a Debreceni Egyetemen (DE) működő akkreditált élelmiszeripari klaszterének tapasztalataira is támaszkodva, oktatási, kutatási, innovációs és mezőgazdasági fejlesztési stratégia kidolgozását kezdték meg a hajdú-bihari megyeszékhelyen, ami illeszkedik a nemzeti agrárközpontok kialakításával kapcsolatos kormányzati elképzelésekhez – mondta Szilvássy Zoltán rektor. Emlékeztetett: a Pharmapolis Innovatív Élelmiszeripari Klasztert 2009-ben alapították – jelenleg nyolcvan tagja van –, és az elmúlt években, elsősorban a bio- és a tejtermékek piacán, jelentős eredményeket értek el, többek között új termékekkel is megjelentek.
– Az agráripari vállalkozások új technológiák kidolgozásában, új termékek létrehozásában működnek együtt az egyetemmel: a klaszterben előállított termékek száma ma már száz felett van, s az élelmiszeripar minden területét érinti – tette hozzá a rektor.


Az elmúlt években olyan innovatív élelmiszereket kutattak és állítottak elő, mint a szelénnel és kalciummal dúsított juhtúró, a hortobágyi gyógynövényeket tartalmazó kecskesajt, a lila kukoricából készített tea, a puffasztott cirok, vagy a már exportra is szállított különleges tojások és halak. Szilvássy Zoltán hozzátette, a klaszter tapasztalataira is támaszkodó, a térség természeti adottságait, éghajlati viszonyait figyelembe vevő innovációs agrárstratégia kidolgozására egyetemi szakemberekből és a térség legjelentősebb agráripari vállalkozásainak – mint a nádudvari KITE, és a debreceni Tranzit-Ker Zrt. – vezetőiből agrárstratégiai kabinetet hoztak létre. Az általuk készített dokumentumot novemberben eljuttatják a földművelésügyi miniszterhez és az oktatási államtitkárhoz.


Bács Zoltán, a DE kancellárja szerint az egyetem kiemelt feladatának tekinti, hogy a tudomány eredményeit mielőbb a gyakorlat szolgálatába állítsa, és segítse a gazdákat abban: mit termeljenek, mit tenyésszenek verseny- és exportképességük növelése érdekében. Megjegyezte, az egyetem, amely jelentős növénytermesztési és állattenyésztési hagyományokkal és volumennel rendelkező régió középpontjában van, törekszik arra, hogy nemzeti agrárközpont legyen. Bács Zoltán utalt arra, hogy egyetemükön nagy hagyománya van az ipar szereplőivel való együttműködésnek klaszterek formájában. Ennek két ,,zászlóshajója" az egészségipari, illetve az innovatív élelmiszeripari klaszter: kutatásaik az elmúlt években tízmilliárdos ipari beruházásokat generáltak. Példaként említette a gluténmentes kukoricaalapú termékek előállítására épült üzemet, az almafeldolgozás, a gyümölcslé-előállítás új eljárásait, az inulinnal és lizinnel dúsított kekszeket és az új rendszerű tejpasztőrözési eljárással összefüggő kutatásokat.
A kancellár elmondta, a DE agrártudományi karai az elmúlt években szoros együttműködést alakítottak ki az egészségügyi és a természettudományi karokkal, illetve a térség gazdasági szereplőivel. Az országban a DE az egyetlen egyetem, ahol az agrártudományi mellett orvosi, gyógyszerészeti és természettudományi kar működik, ami egyedülálló hozzáadott értéket biztosít a térség mezőgazdaságának és élelmiszeriparának fejlődéséhez.


(MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám