`

A WWF és más szervezetek, intézetek részvételével elkészült az első, egész bolygóra kiterjedő elemzés a szabályozatlan vízfolyásokról. A jelentés feltárja, hogy a folyók állapota súlyosan leromlott, és javaslatot tesz a még szabályozatlan folyók állapotának fenntartására. Ezt azonban ki kell egészítenie a szabályozott folyók helyreállításának is.


A 2019 májusában a Nature magazinban publikált tudományos elemzés elkészítésében 34 kutató vett részt világszerte ismert kutatóintézetekből és szervezetektől, munkájuk során összesen 12 millió kilométernyi vízfolyást vizsgáltak meg. Ezzel elkészült az első, egész bolygóra kiterjedő elemzés a szabályozatlan folyók elhelyezkedéséről és kiterjedéséről. Műholdas megfigyeléseket is használva minden eddiginél alaposabban vizsgálták meg ezeket a kivételesnek tekinthető vízfolyásokat.

A vizsgálat szerint a világ 246 leghosszabb folyójának alig egyharmada szabályozatlan – több mint 60%-uk szabad folyását gátak, vízerőművek vagy víztározók akadályozzák. Az elemzés többek között megállapítja, hogy a Föld 1000 km-nél hosszabb 91 folyója közül már csak 21 tekinthető szabályozatlannak, tehát 21 folyó jut el úgy a forrástól a torkolatig, hogy egyetlen gát sem akadályozza útját.

A gátak és víztározók az első számú okai annak, hogy a folyók hosszanti átjárhatósága nehéz. A gátak nem csak a vándorló halak számára jelentenek akadályt, hanem a hordalékmozgást és a vízjárást is alapvetően befolyásolják. Jelenleg közel 60 000 nagy gát található a világ folyóin, és további 3700 gát építését tervezik. Gyakori eset és probléma az is, hogy a vízerőművek tervezése egy folyón vagy vízgyűjtőn egyenként zajlik, nem vizsgálva az összeadódó hatások miatti kockázatokat.

A Mekong-folyó is a szabályozatlanok közé tartozik

 

A folyók és vízgyűjtőterületeik a természet és az emberiség éltető erői közé tartoznak az egész világon. A szabad folyású folyók nem csak a természeti környezet állapotának megőrzése miatt jelentősek, hanem a társadalom számára nyújtott szolgáltatásaik miatt is. A folyók által nyújtott szolgáltatásokat gyakran alulbecsülik, vagy csak azután ismerik fel, miután már elvesztek. Pedig az egészséges vízfolyások sok országban a népesség élelmiszer-ellátásában jutnak döntő szerephez, máshol a folyók és ártereik az aszály és az árhullámok esetén nyújtanak megoldási lehetőségeket. A folyókhoz kötődő fajok és élőhelyek megóvása szempontjából is kiemelkedő a jelentőségük, ez fajok és populációk ezreit érinti. Az elemzés világszinten mutat rá arra, hogy a még szabályozatlan folyók megőrzése és a gátépítések féken tartása a Föld egésze szempontjából kiemelkedő jelentőségű.

A jelentésből kiderül, hogy Európában nincs 1000 km-nél hosszabb szabályozatlan vízfolyás. Magyarország és a Kárpát-medence folyói között sok olyat találunk, melyeken nincs gát vagy vízerőmű, ennek ellenére mégsem tekinthetjük őket szabályozatlannak. A folyószabályozások miatt a 19-20. században nagyon sok mellékágat és holtágat levágtak a folyókról, és több tízezer hektár ártér került az árvízvédelmi töltéseken kívülre. Ezek a leszűkült árterek is rendkívüli élőhelyeknek és fajoknak nyújtanak otthont, a lakosság számára ivóvízforrást biztosítanak, a szabadidő eltöltésére és kikapcsolódásra pótolhatatlan lehetőséget nyújtanak.

Folyóink és ártereik megújuló képessége rendkívül nagy: Magyarországon lehetőség lenne az árterek visszacsatolására a Tisza mentén vagy a mellékágak visszacsatolására a Duna vagy a Dráva mellett.

Bővebb információ ide kattintva érhető el: http://freeflowingriver.org


(forrás: WWF) (Fotó: Nicolas Axelrod Ruom-WWF)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám