`

Az Országgyűlés elé került az öntözéses gazdálkodásról szóló törvényjavaslat, amelynek a gazdák kérésének megfelelően egyik legfőbb alapelve, hogy az öntözés közérdek. A javaslat egyszerűbbé és gyorsabbá teheti az öntözéshez szükséges vízjogi engedélyezési eljárást is a szakhatósági közreműködések átalakításával.


Nagy István agrárminiszter kiemelte: az új törvénnyel az Agrárminisztérium (AM) célja az öntözéses gazdálkodás elterjesztése annak érdekében, hogy a gazdák rugalmasan tudjanak alkalmazkodni az időjárás okozta kihívásokhoz, és tovább javuljon a mezőgazdasági termelés hatékonysága. Az öntözésfejlesztés egyrészt gazdasági, másrészt nemzetstratégiai kérdés is az élelmiszer-önrendelkezésünk miatt.

A miniszter hangsúlyozta, hogy az Országgyűlés elé kedden benyújtott törvényjavaslat révén elhárulhatnak a hazai birtokszerkezetből adódó, termelői öntözésfejlesztési beruházásokat akadályozó tényezők. Így átlagosan ötmillió forinttal csökkenhet a 100 hektárnyi termőföld öntözéséhez szükséges fejlesztések előkészítési költsége, és emellett átlagosan 90-120 nappal mérséklődhet a beruházások előkészítési időtartama. Fontos új elemként jelenik meg, hogy a vízjogi engedéllyel rendelkező termelők az öntözővíz átvezetése érdekében – megfelelő kártalanítás mellett – öntözési szolgalmat alapíthatnak. Emellett az agrártárca megteremti az öntözési közösségek alakításának lehetőségét is.

A miniszter kifejtette, hogy a törvényjavaslat egyszerűbbé és gyorsabbá teheti az öntözéshez szükséges vízjogi engedélyezési eljárást is a szakhatósági közreműködések átalakításával. Az általuk engedélyezett öntözésfejlesztési terveknek megfelelő öntözés folytatása esetén pedig nem kell majd környezetvédelmi, természetvédelmi és talajvédelmi hatósági eljárásokat lefolytatni. A jogszabálynak köszönhetően pontosan meghatározzák, hogy mely területek alkalmasak az öntözésre, azokon milyen feltételekkel és technológiával lehetséges a gazdálkodás.


(MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám