`

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szokásos éves vadgazdálkodási konferenciájának egyik fő témája a készülő vadkárfelmérési útmutató volt. A protokoll várhatóan négy pillére épül majd.


Hagyományos, aktualitásokat áttekintő vadgazdálkodási konferenciáját tartotta meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a 25. FeHoVa keretében 2018. február 16-án. Köszöntőbeszédében Győrffy Balázs, a NAK elnöke azt emelte ki, hogy a tavalyi tanácskozás óta az erdőgazdálkodás, a vadászat és a vadgazdálkodás területén – a törvénymódosításokat követve – jelentős változások történtek.


Új kamarai osztály alakult


Az erdőgazdálkodás kapcsán megemlítette, hogy a tavalyi év meghatározó lépése volt az erdőtörvény kétharmados többséggel elfogadott módosítása. Ez a kormányzat, az erdészeti szakmai és érdekképviseleti szervezetek, illetve a NAK közös sikerének tekinthető. A módosítások nagy része 2017. szeptember 1-én hatályba lépett, míg az erdőtörvény fontosabb általános végrehajtási rendeletei némi késedelemmel, 2017 utolsó napjaiban jelentek meg. Hozzátette, számos végrehajtási rendelet megalkotása azonban még hátra van.
– A továbbiakban az építés időszaka következik. Elsősorban az elaprózódott birtok-, gazdálkodói- és szakirányítási szerkezetű magán erdőgazdálkodás fejlesztése terén állnak jelentős feladatok az ágazat vezetése előtt. A bürokráciacsökkentés érdekében pedig az erdőgazdálkodás szakmai adminisztrációs rendszerében is átfogó fejlesztéseket kell végrehajtani. A munka tehát folyamatos, és ebben a kamara aktívan közreműködik: mind szakértői, mind a Luzsi József vezetésével megalakult új kamarai Erdészeti és Vadgazdálkodási Osztály révén. Az osztályon belül négy munkacsoport is létrejött: a vadgazdálkodási; az erdőgazdálkodási; a támogatási és jogalkotási; illetve a közjóléti és természetvédelmi. Az idei évtől a jogszabály-véleményezési és -alkotási folyamatba az eddiginél is intenzívebben vonjuk be a struktúrájában átalakított kamarai szakmai osztályokat, azok elnökeit – mondta Győrffy Balázs.


Új miniszteri rendelet várható


A vadászatra és a vadgazdálkodásra kitérve megjegyezte, hogy 2017-ben befejeződött a vadászterületek és a vadászatra jogosultak kijelölése, amivel érdemben megkezdődhetett a következő, immáron húsz éves üzemtervi ciklus. Ezzel párhuzamosan pedig a tájegységi fővadászok is munkába álltak.
– Az előttünk álló időszakra tekintve fontos megemlíteni, hogy a harmadik szakaszba érkezik a vadgazdálkodás új jogszabályi környezetének kialakítása. Az új vadászati törvény, majd a kapcsolódó új végrehajtási rendelet után a közeljövőben megjelenik a vadgazdálkodási tájegységi terveket tartalmazó miniszteri rendelet. A kamara ebben a jogalkotási munkában is aktívan közreműködött. A rendelet célja, hogy szakmailag megalapozza a következő húsz évre szóló vadgazdálkodási üzemterveket – tette hozzá a NAK elnöke.

Mint mondta, az ágazati szereplőkkel, illetve az ágazat irányításában közreműködő szervezetekkel együtt továbbra is kiemelt figyelmet kell fordítani a vadkárok korrekt felmérésének és kezelésének kérdéskörére. Ezen a téren komoly előrelépést jelent majd a vadászati szervezetek, illetve a kapcsolódó szakterületek tudományos műhelyei által kialakítás alatt álló vadkárfelmérési útmutató.
– Ugyancsak kiemelt kérdéskör a vadkárok megelőzése a megfelelő vadkárelhárítási, vadföldművelési, szegélygazdálkodási, egyéb élőhely-fejlesztési, valamint a vadgazdálkodás számára is előnyös földhasználati módok, módszerek kidolgozásával, megismertetésével, elterjesztésével, valamint ezek EU-s támogatásának megteremtésével – jegyezte meg Győrffy Balázs.

A nagyvadak szívesen látogatják a termőföldeket is, megannyi problémát okozva az adott gazdálkodónak


Sok a feladat 2021-ig


A NAK elnökének gondolatmenetéhez csatlakozott köszöntőjében Bitay Márton Örs, az FM állami földekért felelős államtitkára. Mint mondta, a törvényi változások gyakorlati végrehajtásához jó kiindulási alapot jelent az országos agrár- és vadászkamara, a két legfontosabb szereplő közötti párbeszéd és aktív együttműködés. Megjegyezte ő is, hogy a jogi környezetből hiányzik még a vadkárfelmérésre vonatkozó útmutató, szerinte erre a protokollra nagy szükség van. Úgy vélte, a 2021-es vadászati világkiállításig rengeteg tennivaló van ahhoz, hogy a magyar vadászat és vadgazdálkodás akkorra valóban elfoglalja helyét a nemzetközi szakmai elitben. A megoldandó feladatok között említette a folyamatosan bővülő nagyvadállományt és a romló trófeaminőséget, a folyamatosan csökkenő apróvad-állományt, a vadvédelmi kerítések helyzetét és az afrikai sertéspestis betegség kezelését.


Objektív protokoll megalkotása a cél


A többször is szóba hozott vadkárfelmérési útmutató a Szent István Egyetem Vadvilág Megőrzési Intézete és a NAIK Erdészeti Tudományos Intézete (NAIK ERTI) szakembereinek közreműködésével (is) készül. Mint Nagy Imre, a NAIK ERTI tudományos munkatársa megjegyezte, a vadkárok óhatatlanul bekövetkeznek, hiszen 1996 és 2006 között jelentősen növekedett a nagyvadállomány, amit a megnövekedett elejtésszám is mutat. Ugyanakkor hozzátette, azt, hogy mekkora értékű egy-egy vad által okozott, erdőben vagy mezőgazdasági területen bekövetkezett kár, azt nehezen lehet megállapítani. Jól érzékeltette ezt azzal, hogy volt olyan eset, amikor ugyanazt a kárt az egyik szakértő hárommilliósra, a másik háromszáz millió forintosnak ítélte. Ezt szerinte joggal nehezményezte a NAK és az OMVK is.

Nagy Imre szerint mindenképpen „jó lesz valami sorvezető”, hogy kialakuljon egy egységes szemléletű rendszer. Mint mondta, a protokoll várhatóan négy pillére épül majd: a körülmények tisztázására, a terepi szemlére, a pénzügyi értékelésre és a szakvélemény készítésére. Hozzátette, az útmutató tudományos előkészítő munkája munkacsoportokban zajlik, a szakértők pedig arra törekednek, hogy szakmai konszenzuson alapuljon, egyszerű, teljes körű, gyakorlatias legyen, olcsó végrehajtású eljárást tegyen lehetővé, és az objektivitás jegyében lehetőleg ne tartalmazzon kivételeket.


(nak.hu)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám