Közel kétezer vaddisznó lett sertéspestises tavaly április óta, ami a sertésállományt egyelőre nem érinti. Amúgy a vadászatra jogosultak feladata az állománygyérítés.
Mintegy kétezer vaddisznóban mutatták ki az afrikai sertéspestist Magyarországon a betegség tavaly áprilisi megjelentése óta – közölte az országos főállatorvos az M1 aktuális csatornán.
Bognár Lajos felidézte: a nyár végén növelni kellett a fertőzött területet, és valószínűleg még tovább kell Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bihar megyében. Hozzátette: szeptemberben a budakeszi erdészet egyik vadászterületén jelent meg az afrikai sertéspestis.
– A betegséget eddig csak vaddisznóban mutatták ki, a sertésállományt nem érinti – emelte ki. – Emiatt, több mint egyéves tárgyalássorozat után, Szerbia ismét megnyitotta piacát a magyar friss sertéshús előtt, és bár a húskészítményekről még egyeztetnek, már csak a pontosítás maradt hátra, ezért hamarosan azokat is lehet szállítani. Minden szállítmányt egy állategészségügyi bizonyítvány kísér, amely tanúsítja, hogy az áru mindenféle betegségtől mentes.
Az országos főállatorvos beszélt arról is, hogy a sertéspestis ellen a telep zártságát kell biztosítani, fontos a fertőtlenítés, és nem szabad élelmiszermoslékkal vagy zöldtakarmánnyal etetni az állományt.
– A vadászatra jogosultak feladata a tetemek gyűjtése, a beteg állatok kilövése, és az állománygyérítés – mondta.
(MTI)