`

A rendkívül nagy gazdasági károkkal járó bőrcsomósodás-kór a szomszédos Szerbiára is kiterjedt, jelenleg a magyar határtól 230 kilométerre észlelnek megbetegedéseket. A Nébih felkészült a szarvasmarhákat és bivalyokat érintő betegség esetleges hazai megjelenésére.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) folyamatosan figyelemmel kíséri a bőrcsomósodás-kór (LSD) európai terjedését; a hazai állategészségügyi hatóság felkészült a jelentős gazdasági kárral járó betegség magyarországi megjelenésére – közölte a Nébih július 26-án. Hozzátették: többek között mintegy 600 000 adag vakcina beszerzése van folyamatban. A betegség gyors terjedésében lényeges szerepe van az illegális állatszállításoknak is, ezért kulcsfontosságú, hogy az állattartók betartsák az általános járványvédelmi előírásokat – hívta fel a figyelmet hatóság.

Az LSD gyorsan terjed, Európában 2015 második felében jelent meg először, Görögországban, majd idén áprilisban Bulgáriában, ahol mintegy két hónap alatt az ország fele fertőzötté vált. A járvány azóta Koszovót, Albániát, Montenegrót és Szerbiát is elérte, Magyarország déli határától jelenleg mintegy 230 kilométerre van – olvasható a hivatal közleményében.

Jelentős gazdasági károkat okozhat a kór

Az emberre nem veszélyes betegség rendkívül nagy gazdasági kárt okoz, mivel a fertőzött állományban lévő összes fogékony állatot haladéktalanul le kell vágni, húsuk pedig nem használható fel. Az LSD hazai megjelenése az exporttevékenységre is hatással lehet, mivel a fertőzött régiók korlátozás alá kerülnek, a harmadik országok pedig várhatóan leállítják majd az érintett országgal folytatott szarvasmarha kereskedelmet.

A betegség elleni védekezés leghatékonyabb módja az állatok oltása, az EU-s szabályozás szerint a megelőző vakcinázás alkalmazása jelenleg tilos, ezért Bognár Lajos országos főállatorvos egyeztetéseket folytat az unió érintett szakmai fórumaival az engedélyezés érdekében, a kezdeményezést számos EU-tagállam támogatja – tájékoztatott a Nébih.

Bőrcsomósodás-kór

A szarvasmarhákat, bivalyokat érintő bőrcsomósodáskórt vírus okozza, főleg vérrel táplálkozó ízeltlábúak terjesztik, a nevét a megbetegedett állatok fején, nyakán, hátán, lábain, tőgyén, valamint a farok tájékon lévő bőrfelületen megjelenő 2-5 centiméteres csomókról kapta. Az emberre sem a fertőzött állat, sem az abból származó élelmiszer nem jelent veszélyt.

(MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám