Állattenyésztés

A Mezőgazdasági és Halászati Tanács 2019. november 18-i ülésén tizenhárom tagállam támogatta a méhészeti ágazat megerősítésére vonatkozó magyar javaslatokat.


Az európai méhészek által előállított minőségi termékek nem képesek felvenni az árversenyt az olcsó importtal. Hiába emelkedik uniós szinten a méhcsaládok száma, ha közben csökken az ágazat jövedelmezősége – mondta magyar delegációt vezető Nagy István agrárminiszter.
– Ha ehhez hozzávesszük az Ázsiából egyre nagyobb volumenben beérkező olcsó műméz mennyiségét, akkor az oly mértékben csökkenti az ágazat jövedelemtermelő képességét, hogy ezek a hatások együttesen a méhészeti tevékenység felhagyását eredményezhetik. Ebből pedig az következhet, hogy a fiatalok nem fognak belépni az ágazatba, ami összeomlással fenyegeti a szektort – jegyezte meg-

A tárcavezető szerint a méhészeti ágazat nem csak egy mezőgazdasági ágazat a sok közül, hiszen az európai élelmiszergyártás nagyban függ a beporzástól, ezért a méhészeti válság elmélyülésének megakadályozása összeurópai érdek. A helyzet kezelése érdekében Magyarország egy több elemből álló uniós intézkedéscsomagra tett javaslatot.
– Ennek keretében meg kell emelni a méhészeti programok költségkeretét, illetve lehetővé kell tenni a Közös Agrárpolitika más intézkedéseiről történő forrásátcsoportosítást. Emellett lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a méhészek a támogatást olyan a termelés szempontjából fontos tevékenységekre fordíthassák, mint az állománypótlás, a kaptárok megújítása, valamint a műlép- vagy méhtakarmány-vásárlás. Végül a harmadik országokból beáramló silány minőségű méz miatt minél előbb újra kell szabályozni a méhészeti termékek eredetjelölésére és nyomon követésére vonatkozó szabályokat – mondta a magyar tárcavezető.

Nagy eredmény, hogy a Visegrádi Négyek és más közép-kelet-európai országok mellett olyan régi tagállamok is támogatták a magyar kezdeményezést, mint például Németország, Franciaország, Spanyolország, Portugália, Belgium, Dánia, vagy Görögország – hangsúlyozta Nagy István.


(AM Sajtóiroda)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-1-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei